|
MSZP: a Fidesz politikája korszakhatárhoz érkezett
MTI
2009. oktober 13., kedd 11:30
Az MSZP szerint a Fidesz politikája korszakhatárhoz érkezett: az egykor toleráns, nyílt és befogadó csapat másfél évtized elteltével "a nyíltan antiszemita, rasszista, náci gondolatokat hangoztató politikai erők támogatójává vált".
Ezt Nyakó István, a szocialista párt szóvivője mondta kedden az MTI-nek. A kormánypárti képviselő szerint Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, aki hétfőn találkozott Molnár Oszkárral, "a fasiszták, a kirekesztők, a zsidó- és cigánygyűlölők oldalára állt". Nyakó István úgy vélte, a találkozón a jobboldali párt frakcióvezetője valószínűleg maga is meggyőződött Molnár Oszkár nézeteinek helyességéről, mert "a megbeszélés eredményeképpen szembefordult mindazzal az értékrenddel, amely a világban megkülönbözteti demokratákat a náciktól". Szavai szerint "a polgárinak nevezett párt" politikája azt üzeni a neonáci és fasiszta szavazóknak: "szavazzatok ránk, hozzátok is szólunk, szavazzatok ránk, a +molnároszkárok+ pártjára!" Az MSZP szóvivője közölte: az értékrend is világos, és "sajnos az alig különbözik a Mein Kampf és a nácik mondataitól". A népek közötti megkülönböztetést, a felsőbbrendűség tudatát, a bűnbakkeresést hozzák vissza Molnár Oszkár szavai, aki "antiszemita, zsidó- és romagyűlölő, ebből nem is csinál titkot, nyíltan vállalja" - fűzte hozzá.Nyakó István elmondta: most utoljára azt kérik a Fidesztől, gondolja át újra hétfői döntését. "A hőn áhított kétharmados többség elérése, néhány náci mandátum megszerzése nem érhet annyit, hogy Magyarországot a demokratikus világban megbélyegezzék, nem érhet annyit, hogy újra jogosan félniük kelljen a velünk élő kisebbségi magyar társainknak" - fogalmazott a politikus. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn megbeszélést folytatott Molnár Oszkárral, amely után a párt közleményt adott ki. Eszerint ezen egyetértettek abban, hogy a politikában tűrhetetlen az antiszemitizmus, a kirekesztés, az erőszak és a hazugság minden formája.
Az írás azt is hozzáteszi, hogy Molnár Oszkár a találkozón leszögezte, "mint ahogyan eddig is, a munkája és nem származása alapján ítél meg minden embert". A képviselő ezt követően a Parlamentben újságírói kérdésre azt mondta, hogy a 2010-es választásokon egyéni képviselőjelöltként fog elindulni. Azon felvetésre, hogy ez esetleg csak az ő szándéka, de ezt majd még tisztáznia kell Orbán Viktor pártelnökkel, a politikus azt mondta: "nincs mit tisztázni".
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
képviselők, egykulcsos adó, kereset, fizetés, adókedvezmény, családi, fegyveres testület, késés, miskolc, gyalog, éhségmenet, munkanélküliség, tüntetés, BKV, megmentés, tulajdonosi kölcsön, támogatás, korhatár előtti nyugdíj, szolgálati nyugdíj, Lázár, MSZP, Szanyi Tibor, figyelmeztetés, sértés, közösségi, Budaházy, Molotov, terrortámadás, Pálffy, köznevelési törvénytervezet, KDNP, Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc, LMP, Mesterházy, Pintér, rendőrség, nyugdíj, Gyurcsány, pártkongresszus, rezidens, felmondólevél, Szócska, frakció, Demokratikus koalíció, márkatermékek, fogyasztóvédelem, OKSZ, köznevelés, Fidesz-kabinet, Hoffmann, tüntetés, Orbán, válság, megszorítások, politika, dkp, gyurcsány, alapítás, mszp, horváth, főváros, katasztrófa, mesterházy, mszp, gyurcsány, platform, tárgyalás, európai parlament, pénzügy, válságellenes, varju lászló, gyurcsány ferenc, bajnai gordon, szövetséges, kormány, szavazás, energia, stratégia, kihallgatás, sukoró, orbán viktor, gynúsítás, mentelmi,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|