|
MSZP: Wieszt mondjon le!
mti
2010. május 31., hétfő 11:25
Az MSZP szükségesnek tartja, hogy Wieszt János a közvélemény előtt és a hatósági eljárásban is meggyőzően tisztázza magát
Az MSZP országos és budapesti elnöksége kezdeményezi Wieszt János párttagságának felfüggesztését, és arra is felszólítja a XI. kerületi MSZP-frakcióvezetőt, hogy mondjon le önkormányzati mandátumairól. Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és Burány Sándor, a párt budapesti szervezetének elnöke közleményében azt írta: az MSZP szükségesnek tartja, hogy Wieszt János a közvélemény előtt és a hatósági eljárásban is meggyőzően tisztázza magát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást annak kapcsán, hogy a Fidesz XI. kerületi szervezete hatalommal való visszaélés gyanúja miatt feljelentette a szocialista Wieszt Jánost.
Lendvai Ildikó szombaton közölte, hogy ha Wieszt János vasárnapig semmilyen meggyőző választ nem ad az ellene felhozott vádakra, akkor kezdeményezik a politikus párttagságának felfüggesztését. Wieszt János szombat este azt mondta: az elhíresült videofelvételen valójában kölcsönt kapott a vállalkozótól. Lendvai Ildikó nyilatkozatára reagálva pedig közölte: nem mond le, és tovább harcol az igazáért.
A Fidesz helyi szervezete szerint Wieszt János kétmillió forint csúszópénzt fogadott el, amelyet egy titokban készített videofelvétel tanúsít. A bemutatott felvételen az látszik, hogy a szocialista politikus, aki a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának is az elnöke, egy borítékot vesz át. A leleplező videó 2007-ben, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában készült. Wieszt, aki akkoriban a kamara főtitkára is volt, a testület budai épületében fogadott egy ügyfelet. A felvételt a vállalkozó készítette. A pénz átvételekor egy önkormányzati üzlethelyiség eladásáról van szó.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
MSZP, Wieszt János, bűntett, vesztegetés, rendőrök, fagy, hajléktalan, Vastag Csaba, X-Faktor, Magna Cum Laude, Omega, Ferencváros, szálló, ellátás, köznevelési törvény, Hoffman Rózsa, Orbán Viktor, kamionbaleset, baleset, 63-as út, műtrágya, Jánosmajor, Lázár János, Fidesz, áramkikapcsolás, áramszolgáltató, rezidensszövetség, Papp Magor, tanonc, jégkorong, magyar, új-zéland.csere, pálinka, limitált, prémium, íz, Márton, gyilkosság, horror, amputálás, asztalitenisz, sport, eb, döntő, páros, panel, pályázat, pénz, átcsoportosítás, devizapiac, hitel, bank, döntés, árfolyam, jánoshalma, zsarolás, előzetes, letartóztatás, prukner lászló, zalaegerszeg, ftc, pótfelvételi, ponthatárok, felsőoktatás, eredmény, csepel, diósd, életben, cs. jános, kézilabda, szövetségi kapitány, válogatott, diósd, szerencsejáték, törvény, pénznyerő gép, Csank János, TE FC, Honvéd, labdarúgás, norvág, mészárlás, martonyi jános, részvét,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|