|
Mubarak mégsem nem mondott le
MTI
2011. február 11., péntek 08:40
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök a várakozásokkal ellentétben nem jelentette be csütörtök éjjel, hogy azonnal lemond a hatalomról, hanem azt, hogy alkotmányos lépésekkel átruházza államfői hatalmát Omar Szuleimán alelnökre.
Mubarak közölte, hogy hat módosítást kér az alkotmányon, hogy a tüntetők összes követelését kielégítse. A rendkívüli állapotot akkor fogja eltörölni, ha adottak ehhez a biztonsági körülmények. Megígérte, hogy megbüntetik az erőszakért felelős személyeket, és részvétéről biztosította az áldozatok családtagjait. A beszédét a Tahrír téren hallgató tömeg az elégedetlensége jeléül a cipőit rázta, ami nagy sértésnek számít az arab világban.
Mubarak ezt a kairói televízióban mondott beszédében jelentette be, szavait mintegy a lemondását a Tahrír téren üvöltve követelő tüntetőknek címezve, akik nem fokozatos hatalomátadást, hanem azonnali lemondást akarnak. Az arab országot közel három évtizede vezető Mubarak megerősítette, hogy többet nem jelöltetni magát elnökválasztáson, de leszögezte, hogy nem enged külföldi diktátumoknak.
Közölte, hogy hat módosítást kér az alkotmányon, hogy a tüntetők összes követelését kielégítse. A rendkívüli állapotot akkor fogja eltörölni, ha adottak ehhez a biztonsági körülmények. Megígérte, hogy megbüntetik az erőszakért felelős személyeket, és részvétéről biztosította az áldozatok családtagjait.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
milliárdos, gazdag, üzlet, farsang, jelmezpróba, sztárok, Király Viktor, Mádai, Egyiptom, tömegtragédia, futball, tüntetés, szurkolók, foci, halál, határsértés, csongrád megye, afgán, bevándorló, FIFA, MAgyarország, világranglista, labdarúgás, Pirner Alma, rúdtánc, nyaralás, Puskás Ferenc, Öcsi, elhunyt, emlék, Aranycsapat, Hurghada, buszbaleset, katonai repülő, An-26, magyar turista, magyar turisták, Best Reisen, magyarok, angelina, jolie, Horváth Éva, fotósorozat, Kasza Tibi, béci, való világ, időjárás, szálloda, válság, külföld, mubarak, egyiptom, elnök, őrizet, beteg, valsag, lemondott, hadsereg, tunézia, égés, felgyújtotta, tűz,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|