Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Műfűvel kísérletezik a BKV
FH
2010. április 19., hétfő 10:36
Budapestnek is van már fűvel borított villamospályája. Igaz, csak pár méteren, és az is csupán műanyag. A legtöbb nyugat-európai városban évek óta fűvel fedik a villamospályákat, mert azonkívül, hogy esztétikusabb, a port is megköti, és csak 10 százalékkal drágább, mint a betonos változatok. Ha beválik a kísérleti pálya, akkor Budapesten is több lehet a füvesített villamosvonal.

Több, mint 200 kilométernyi villamosvonal van Budapesten, pár méteren kísérleti jelleggel műfüvet terítettek a Mester utcában, miután a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesületnek (VEKE) sikerült ezt több év után kiharcolnia. A BKV vezetősége először azért nem támogatta a műfüvesítést, mert attól tartottak, hogy piknikezők foglalnák el a pályát, és a sínek között ülnének az emberek, ez pedig balesetveszélyes. Piknikezők nem lepték el a síneket, legfeljebb egy-egy gyalogos téved le néha a járdáról. Baleset mindenesetre eddig nem történt, ezért szó van arról, hogy máshol is füvesítenek esetleg.

Sok nyugat- és dél-európai városban már nem is újítanak fel villamospályákat úgy, hogy azokat ne füvesítenék. Ez a városi levegőre is jó hatással van: javítja annak minőségét, javítja a környezetet, tehát a mikroklímát, és bizonyos zajcsökkentő hatása is van, sokkal kellemesebb érzés egy ilyen pálya közelében lenni - mondta Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

A természetes fűvel borított vonalak az öntözés és a gondozás miatt 10-15 százalékkal kerülnek többe, mint a betonosak. Ezt a plusz költséget azonban már nem vállalta a BKV.

Eddigi hozzászólások:
 silka - 2010-04-19 13:43:52
  Pár éven belül ez is el fog rohadni, mert senki nem törődik majd vele. Annyira meg azért csak nem buta senki, hogy villamossínek közé üljön le sonkás szendvicset enni.

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier