Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Műtárgyakat loptak a Magyar Nemzeti Galériából
MTI
2011. február 17., csütörtök 08:50
Műtárgyakat loptak a Magyar Nemzeti Galériából, a Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben ismeretlen tettes ellen indított eljárást - közölte Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese szerdán.

Két kőfaragványról van szó, az intézményben belső vizsgálat indult - közölte a Budai Várban lévő gyűjtemény szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a kőfaragványok - amelyek becsült értéke darabonként megközelíti az 5 millió forintot - a galéria állandó kiállításáról tűntek el, eddig tisztázatlan körülmények között. A tolvajok egy, a jáki templomból származó vörös színű, homokkőből készült sárkányfigurás vállpárkánytöredéket és egy fehér márvány domborműves kőlemez bal szélső részletét vitték magukkal.

A műtárgyak hiányát kedden délután észlelték. A helyszíni szemle már lezajlott; a tanúk kihallgatása viszont még folyamatban van.  A műtárgyak mechanikai és technikai védelemmel is el voltak látva.

Az MNG fegyveres őrsége a biztonsági előírások szerint haladéktalanul értesítette a rendőrséget, a főigazgató pedig azonnali hatállyal belső vizsgálatot rendelt el az ügyben.

További információ a nyomozás és a vizsgálat lezárulta után várható - írták.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier