Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Navracsics rosszul lett véradás közben
hirszerzo.hu
2011. június 06., hétfő 14:20
Rosszul lett Navracsics Tibor kormányfő-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a tárcájánál szervezett kormánytisztviselői véradónapon. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban Répássy Róbert igazságügyi- és Gál András Levente közigazgatási államtitkár véradása sem volt zökkenőmentes.

Répássy Róbert eleve nem adhatott vért, alacsony hemoglobinszintje miatt. Navracsics Tibor pedig véradás közben rosszul lett, az ápolók a homlokára tett vizes borogatással, vízzel és csokival igyekeztek segíteni rajta. Egyedül Gál András Leventénél nem merült fel semmilyen probléma.

Ma hét minisztériumban, valamint minden megyeszékhelyen a kormányhivatalokban adhatnak vért az ott dolgozók. A véradókat arra kérték, hogy a véradás előtt fogyasszanak bőségesen folyadékot és étkezzenek a megszokott módon. Első alkalommal adott vért Latorcai Csaba, de ezentúl rendszeresen ad majd.

Mint mondta, meg kell mutatni, hogy a kormánytisztviselők "nem kockafejű bürokraták, hanem az emberekért tenni akaró tisztviselők", akiknek fontos a társadalmi felelősségvállalás.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier