|
Négy rektor is elutasította a Magyar Rektori Konferencia elnöki posztját
nol.hu
2011. július 05., kedd 09:40
Többen azért utasították vissza a felkérést, mert nem akarnak harcba szállni a kormányzattal a felsőoktatási integrációs tervek kapcsán.
Négy rektor utasította vissza a Magyar Rektori Konferencia elnöki posztját, illetve a jelöltséget, így kis híján elnök nélkül maradt a magyar felsőoktatás legfontosabb szakmai és érdekvédelmi fóruma - értesült a Magyar Nemzet. Úgy tudják, hogy többen azért utasították vissza a felkérést, mert nem akarnak harcba szállni a kormányzattal a felsőoktatási integrációs tervek kapcsán.
A cikk fekhívja a figyelmet, hogy az MRK alapszabálya szerint az elnököt már egy évvel kinevezése előtt meg kell választani, és elnöki mandátuma megkezdéséig társelnökként kell dolgoznia. Tavaly Tulassay Tivadart, a Semmelweis Egyetem rektorát választották erre a posztra, de ő úgy döntött: mégsem vállalja a tisztséget. A Magyar Nemzet szerint ennek oka esetleges majdani kormányzati szerepvállalása.
Az elnökséget Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem, Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és Solti László, a gödöllői Szent István Egyetem rektora sem vállalta. Végül Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora vállalkozott a feladatra.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
diploma, nyelvvizsga, egyetem, főiskola, rektor, magyarrektori, konferencia, Kiss Ramóna, Bánfalvy Ági, abigél, Németh Kristóf, plágium, szakdolgozat, Szeged, Schmitt Pál, doktori cím, sote, schmitt, botrány, államfő, gyanú, MTA, saját vizsga, bécs, orvosi egyetem, felvételi, pluszpont, továbbtanulás, felvétlei, felsőoktatás, sikkasztás, honvédség, nemzetvédelmi egyetem, csalás, Debreceni Egyetem, milliós jutalmazás, díjazás, Holokauszt Emlékközpont, Raoul Wallenbergre, tiltakozás, Marosvásárhely, diszkrimináció, DE, Debrecen, jelentkezés, külügy, Románia, Magyarország, bűncselekmény, corvinus, felsőoktatás, superbrands, úszás, Áder János, Gyurta Dániel, úszó Eb;, NAgykanizsa, víziközmű, Grabant, döntés, ítélet, kolompár orbán, mszp, választások,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|