|
Nem adja át szobáját utódjának a leváltott polgármester
ma.hu
2010. oktober 14., csütörtök 10:38
A fideszes országgyűlési képviselő Meggyes Tamás október 22-ig haladékot kért szobája átadására.
Meggyes Tamás, Esztergom volt polgármestere a hivatalos átadás-átvételi eljárás során nem adta át a polgármesteri szobát a szavazatok csaknem kétharmadával megválasztott utódának, Tétényi Évának - mondta az új polgármester sajtóreferense szerdán az MTI-nek. Váczy István tájékoztatása szerint a volt polgármester arra hivatkozott, hogy erre a szobára szüksége van országgyűlési képviselői munkájának ellátásához, majd az átadás során közölte, hogy október 22-ig ezt a helyiséget is kiüríti.
A volt polgármester kedden értesítette a közigazgatási hivatalt, hogy reggel kilenc órakor nem tudja elkezdeni az átadást, így az új polgármester, a jegyző, az aljegyző és a közigazgatási hivatal munkatársa 11 óráig várakozott az eljárás megkezdésére, amely formailag rendben lezajlott - tette hozzá a sajtóreferens.
Meggyes Tamástól, a várost tíz éven át irányító fideszes polgármestertől a választók megvonták a bizalmat az októberi helyhatósági választáson. A szavazatok kétharmadát a függetlenként induló Tétényi Éva kapta meg úgy, hogy a szabad választások óta polgármesterre most adták le a legtöbb voksot Esztergomban, csaknem 13.000 ember szavazott.
Tétényi Éva polgármesterré választásáért az összes helyi ellenzéki politikai erő: a Jobbik, az LMP, az MDF, az MSZP és a volt fideszesekből álló Polgári Esztergomért Egyesület is összefogott. Egy héttel ezelőtt a Fidesz esztergomi szervezete választási csalásra hivatkozva megfellebbezte a választások eredményét. A beadványban leszögezték, hogy "bűnben fogant hatalomszerzés történt Esztergomban", ugyanakkor kijelentették azt is, hogy a választás eredményét elfogadják.
Az MTI birtokába került dokumentumot a Fidesz képviselői és egy független jelölt is ellátta kézjegyével. A levelet egyedül a volt polgármester, Meggyes Tamás nem írta alá, akit az egyik körzetben szintén képviselővé választottak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
traktor, oroszlány, baleset, Nyergesújfalu, posta, rablás, betörés, tétényi éva, esztergom, testület, fidesz, költségvetés, máv, volán, kevesebb, vonat, busz, álrendőr, trükk, csalás, nokia, állásbörze, elbocsátottak, bomba, kitelepítés, vonatok, állatkínzás, marha, tanya, népszavazás, érvénytelen, tolvaj, serleg, átverés, késés, drogdíler, baja, nyugdíjas, kisház, leégett, Tata, holttest, MÁV, járatritkítás, elbocsájtás, továbbtanulás, felvétlei, felsőoktatás, hó, fennakadás, szél, Tétényi Éva, sajtós, csákány, autó, támadás, levegő, szmog, figyelmeztetés, gázolás, Angyalföld, gyilkosság, bakonycsernye, almásfüzítő, elfogás, Leonidasz, J.M. Brothers, Való Világ, Oroszlán, bántalmazás, testi sértés, István Dániel, műsorvezető, karácsony, munkamánia, áfacsalás, pénügynyomozók, bűnszervezet, közvilágítás, Esztergom, tartozás, államosítás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|