|
Nem adta fel a reményt a bántalmazott nő
NapiászOnline/Szeredi Helga
2010. november 03., szerda 09:25
Hamarosan új aláírásgyűjtésbe kezd a családon belüli erőszak büntethetősége érdekében Halász Pálma, kétgyermekes anyuka, aki már nem tűri tovább ezt a fajta bántalmazást
Halász Pálma nyáron kezdett bele ötvenezer aláírás gyűjtésébe, hogy önálló büntetőjogi tényállása legyen a családon belüli erőszaknak, ám akkor néhány száz szignó híján nem ért célba. Bár azóta folyamatosan érkeznek a támogatások, így a szükséges limit is összejött, a két hónapos határidő augusztus 5-én lejárt, és az íveket már nem tudják felhasználni. Kincses István ügyvéd segítségével egy szabadon terjeszthető rövid összefoglalót készítenek, amellyel az ügy fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.
- A röplap úgynevezett kontakt személyek felkutatására is alkalmas, az ő közreműködésük ugyanis elengedhetetlen, hogy eredményre jussunk. Ha elég segítő áll mellénk, akkor belekezdhetünk az új aláírásgyűjtésbe. Kétszázezer szignóra van szükség ahhoz, hogy szabad utat kapjon a népszavazás. Ekkora összefogásnál a parlament már köteles foglalkozni a kérdéssel - mondta el a NapiászOnline.hu-nak Kincses István.
Több ügyvéd is Pálma mellé állt, ők szeretnék elérni, hogy a bíróknak vállalniuk kelljen a felelősséget döntéseikért. Kincses szerint a családon belüli erőszak és Pálma válóperével összefüggésben vélelmezhető lehetne a bírói felelősség kérdése akár mulasztással, akár az aktív cselekménnyel okozott kárral.
Halász Pálmát külföldről is segítik, Svédországból, Brazíliából és Észak-Amerikából is kap törvénytervezeteket, információkat, háttéranyagokat arról, hogy ott hogyan szankcionálják a családon belüli erőszakot.
- Bár két hónapi gyűjtés után nem lett napirendi pont a kérdés, az emberek reményét visszaadtuk arra vonatkozóan, hogy összefogással igenis lehet eredményt elérni. Külföldi médiumok foglalkoztak a magyar helyzettel, és még az Európai Parlamentben is szó volt arról, hogy Magyarországon van ilyen probléma" - magyarázta Halász Pálma, majd hozzátette: mivel az őszi ülésszak még tart, nem mondtak le arról, hogy az önkormányzatok vagy a kormány még idén reagál valamit a kezdeményezésükre.
Eddigi hozzászólások:
| elszenvedő - 2010-11-03 10:29:18 |
Végre egy olyan valaki, aki nem adja fel. Minden követ meg kell mozgatni, hogy a családon belül is lehessen határt szabni az erőszaknak. Sokan azt hiszik, hogy a feleség vagy gyerek a férj vagy élettárs tulajdona. Ez nem igaz!!!
|
| Tobiás Pálné - 2010-11-03 11:34:42 |
Szerencsére nem vagyok elszenvedője ennek a brutalitásnak.
Egészségügyi dolgozóként sajnos találkoztam olyan nővel és
gyerekkel akiken egy életre szóló testi és lelki nyomot hagyott
az ilyen brutális cselekedet.
Drukkolok nagyon, hogy végre sikerüljön összegyűjteni az
aláírásokat.
|
| Babilainé Zsuzsa - 2010-11-03 12:32:19 |
Nagyon fontos, hogy a családon belüli erőszak elszenvedői segítséget, jogszabályi támogatottságot kapjanak. Ehhez persze az is szükséges hogy az érintettek segítséget kérjenek, mert a külvilág másként nem biztos, hogy tudomást szerez a bántalmazásról.
|
| Gabor - 2010-11-03 17:03:30 |
Itt nem csak fel. az aláírás számával van a baj, hanem ezzel a részlettel: \"Európai Parlamentben is szó volt arról, hogy Magyarországon van ilyen probléma\" 2010 Magyarország....!!!! Lehet van máshol ilyen sőt biztos. De nálunk sokkal több és sokkal durvább sajnos. Mindent meg kell tenni ennek megtorlása és megszüntetése érdekében.
|
| Gábor - 2010-11-03 17:31:10 |
Itt elsősorban ezzel van a baj: "Európai Parlamentben is szó volt arról, hogy Magyarországon van ilyen probléma" - Magyarország, 2010. Hogy lehet ez ekkor probléma, borzalmas. Biztos van máshol is, de nem ilyen mértékben. Jogos az aláírás és meg kell torolni minden ilyen jellegű cselekményt.
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kupon, támogatás, paralimpia, úszó, debrecen, eb, arany, döntő, berki krisztián, első, szepsi györgy, fifa, érdemrend, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, úszás, Áder János, Gyurta Dániel, úszó Eb;, foci, labdarúgás, megyeri balázs, börtön, tárgyalás, gyömrő, abortusztabletta, MSZP, magzati védelem, fociadó, köztévé, olimpia, közvetítés, rekordok, bl, hallhatatlan, csarnok, schobert norbi, kihívás napja, Gera Zoltán, játszik, újra, gyászol, elhunyt, elek gyula, NAgykanizsa, sikkasztás, víziközmű, Grabant, meteorológia, zivatar, záporok, kompetenciamérés, szövegértés, matematika, gyermekbántalmazás, verés, elhanyagoltság, fiatalkorú, VV Cristofel, Veronika, bántalmazás, munka, TV2, Hajdú, testi sértés, Enying, kutya, házikedvenc, négylábú, vv, cristofel, erőszak, gyermek,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|