Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nem elég a képviselőknek a 800 ezer forintos fizetés
2007. oktober 04., csütörtök 12:55
A képviselők háborognak a kormányfő tisztasági csomagba bugyolált ötletén, hogy főállásban "mindössze" bruttó 800 ezer forintért dolgozzanak. Ez az összeg adózás után, körülbelül 407 ezer forint lenne. Mindeközben pedig egy átlagkeresett Magyarországon százezer forint körül van.
A politikusainknak nem elég a miniszterelnök szerint elképzelt fizetés. A vidéki képviselők dühösebbek, mint a pestiek. Ugyanis -szerintük- a messziről bejáró politikusoknak több járna, mint a „leugrónak” nevezett társaiknak. A vidékiek szerint nekik nagyobb az utazási költségük azoknál, akik csak a „Rózsadombról leugranak egy- egy ülésre”.
 

Maga a szocialista frakció is összecsapott a pártelnök-kormányfővel kedden, a késő estig tartó rendkívüli ülésükön. Az egyszerű embereket persze mindez nem igazán érdekli, nekik ugyanis havonta jó ha százezer forint jut megélhetésre. Ami lássuk be igazán kevés. Vagyis képviselő Uraim! Sértődés helyett ideje volna szétnézni az országban, és utána háborogni!
 
Kiss D.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier