|
Nem fizethetünk melegétel utalvánnyal?
Független Hírügynökség
2010. február 10., szerda 09:03
Bár az APEH honlapján most is olvasható, hogy közétkeztetésre fel lehet használni a meleg étel utalványokat, több szülő is jelezte, hogy gyereke ebédjét nem tudta azzal kifizetni. Az iskolákat működtető önkormányzatok szerint nem pontosak a jogszabályok.
Egy debreceni férfi a meleg étel utalványokkal akarta kifizetni kislánya ebédjét, de az óvodában nem fogadták el. Azt mondták neki, hogy jelenleg nem lehet, mert az önkormányzat üzemelteti az óvodát és még nincs meg az a megállapodás, aminek köszönhetően a gyerekek étkeztetését tudnák fizetni utalványból. Az étkezési jegyek kibocsátóival kellene megegyezni, de ez nem történt meg. Nemcsak Debrecenben, más településen sem. Így bár az adóhatóság honlapján most is olvasható, hogy közétkeztetésre is lehet használni a melegutalványt, sok iskola és óvoda nem fogadja el a szelvényeket.
A debreceni polgármesteri hivatal szerint a jogszabályban nem tisztázták a részleteket. Ráadásul, ha a város iskoláiban, óvodáiban - körülbelül kilencven intézményben - elfogadnák az utalványt, az önkormányzatnak jutalékot kellene fizetnie a forgalmazónak, amikor az utalványokat visszaváltják. Faust Zoltán aljegyző azt mondta, hogy nem csak a beváltói jutalék, ami kérdéses, hanem ennek pénzügyi, számviteli következményei is vannak, ez a probléma.
Debrecen önkormányzata a Pénzügyminisztériumhoz fordult, ahol azt közölték, vizsgálják az ügyet. Az RTL Híradó is kereste a tárcát, másik három minisztériummal együtt. Hivatalos választ senkitől nem kaptak.
Eddigi hozzászólások:
| ancsa - 2010-02-10 15:48:18 |
hát az azért elég gáz, hogy az iskolákban és az ovodákban nem lehet vele fizetni, hát akkor mégis mire való??
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
hideg, fagy, tél, luxus, síparadicsom, swarovski, lily, allen, Szőc, polgármester, patológia, hulla, előzetes, étkezési utalvány, változás, január, texas, halálra ítélt, börtön, ebéd, nógrád, ózd, kristálycukor, hamis, csalók, borsod, cafeteria, munkavállaló, kafeteria, fizetés, étkezési, utalvány, temetés, halott, kiállítás, párizs, Forró, Borsod, fűtés, tanítási szünet, gáz, óvodaépítés, óvodás, program, férőhely, Inke, gáz tartozás, kikapcsolás, téli szünet, buszbaleset, karambol, Kína, óvodabusz, óvodások, halál, czanik balázs, óvoda, megnyitó, fitness, túrkeve, óvoda, adomány, polgármester, tiltás, fogysztóvédelem, játszótér, ellenőrzés, vizsgálat, Bp, graffiti, festmény, szeged, kerépár, bűnügy, Csongrád, rongálás, kár, patkány, harapás, veszett, eger, iskola, gál judit, lachata istván, Szeged, betörő, ajándék, karácsony, cipősdoboz, baptista,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|