Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nem fogadták el a 2009. évi költségvetést
Független Hírügynökség
2009. március 17., kedd 10:34
Elkezdte a 2009. évi költségvetés vitáját hétfő este a Fővárosi Közgyűlés, de az 531 milliárd forintos büdzsé a szavazásnál nem kapott elegendő támogató szavazatot. Igaz, erre nem is lehetett számítani: Demszky Gábor főpolgármester már hétfő délben azt mondta sajtótájékoztatóján, hogy várhatóan nem lesz hétfőn elfogadott költségvetése Budapestnek. Ehhez nincs meg ugyanis a várost vezető koalíció többsége a Fővárosi Közgyűlésben, de megkezdték az egyeztetést az ellenzéki frakciókkal.

A szocialista Hunvald György februári előzetes letartóztatásba helyezése óta a közgyűlésben összesen 33 képviselője van az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, ugyanannyi, mint a Fidesz-KDNP-nek, illetve az MDF-nek együttesen.
A közgyűlési vitában a főpolgármester megismételte: a városvezetés kiemelten kezeli a szükséges fővárosi fejlesztéseket. Az Európai Unió által támogatott fővárosi beruházások önrészének biztosításához 2013-ig 160 milliárd forint hiányzik, ezért van szükség a Főgáz-részvények eladására, illetve ennek lebonyolításáig áthidaló kölcsön felvételére. A főpolgármester hangsúlyozta: 2013 után Budapest - gazdasági fejlettsége miatt - jóval kevesebb uniós támogatást kap majd, ezért kell most élni a lehetőséggel, és a tervezett, körülbelül 30 nagyberuházást még ebben a periódusban kell megvalósítani. Demszky Gábor ismét utalt arra: fideszes vezetésű nagyvárosok is vesznek fel hiteleket beruházásokra, például Debrecen, Hódmezővásárhely vagy Szolnok is ezt a pénzügyi politikát folytatja.
Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője kifejtette: az ellenzék nem arra törekszik, hogy Budapestnek ne legyen költségvetése, de legalább ilyen fontos érdek, hogy a város 2010 után is stabilan működjön. Az ellenzéki politikus szerint a bevételeket megint túlbecsülték a 2009. évi büdzsé tervezetében. Az önkormányzat tulajdonában lévő Főgáz-részvényekkal kapcsolatban hangsúlyozta: még kormánypárti politikusok is arról nyilatkoztak, hogy most csak a reálisnál alacsonyabb áron lehet bármit is értékesíteni. Tarlós István felvetette: nem kaptak pontos tájékoztatást arról, mire fordítanák a privatizációból befolyó pénzt, és még mindig nincs konkrét információ a 4-es metró uniós támogatásáról. Az ellenzéki politikus emellett felhívta a figyelmet a főváros tulajdonában lévő BKV súlyos eladósodottságára.

A vitában Steiner Pál, az MPSZ és John Emese, az SZDSZ képviselőcsoport vezetője is azt kérte: tegyenek konkrét javaslatokat az ellenzéki politikusok, milyen feltételekkel hajlandók támogatni a költségvetést. Tarlós István viszont azt hangsúlyozta: az ellenzékkel három nappal a költségvetési vita előtt kezdtek egyeztetni. A frakcióvezető utalt arra: a főpolgármester már többször elmondta, hogy ha az ellenzék nem támogatja a hitelfelvételt, akkor mondja meg, milyen fejlesztéseket hagyjanak el. Tarlós István szerint a költségvetés kapcsán nem egyes fejlesztésekről, hanem az alapvető kérdésekről kell beszélni.
Miután a vitában egyértelművé vált, hogy a költségvetést nem fogják elfogadni, Demszky Gábor főpolgármester ígéretet tett arra: még a héten ötpárti egyeztetést hív össze. Ha március végéig meg tudnak állapodni, akkor még ebben a hónapban a Fővárosi Közgyűlés elé kerül a büdzsé újabb tervezete, ha viszont hosszabb időre van szükség a megegyezéshez, akkor áprilisban tárgyalják újra. A szavazásnál az ellenzék nemmel szavazott, és a szocialisták is tartózkodtak, miután néhány módosító javaslatot még ők is szeretnének benyújtani a szabad demokrata Ikvai-Szabó Imre által beterjesztett tervezethez.
A közgyűlés elé került Tarlós István, a Fidesz és Bagdy Gábor, a KDNP frakcióvezetőjének közös javaslata is arról, hogy állítsák le a Főgáz-részvények megkezdett értékesítési eljárását. Ehhez is minősített többségre, tehát 34 szavazatra lett volna szükség, így ez az előterjesztés sem kapott elegendő számú voksot.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier