Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nem kártalanították még a tatárszentgyörgyieket
Független Hírügynökség
2009. augusztus 30., vasárnap 08:29
Még mindig nem fizetett kártérítést a biztosító annak a roma családnak, amelynek februárban gyújtották fel a házát a Pest megyei Tatárszentgyörgyön. Az épületet 11 millió forintra biztosították. A család fél, hogy a huzavona miatt azt az egymillió forintos lakásvásárlási adományt is elveszítik, amelyet év végéig használhatnak fel - hangzott el szombaton az RTL Híradóban.

Bár gyanúsítottak már vannak az ügyben, a család fél. A kiégett ház a támadás után fél évvel még mindig ugyanúgy néz ki. A házaspár 2007-ben kötött biztosítást az épületre, amelyet 11 millió forintra értékeltek. Mivel kiégett, a biztosítónak fizetnie kellene: 6 millió forint járna az életben maradt asszonynak és két gyerekének, ebből vennének maguknak új otthont, eddig azonban egy fillért sem kaptak. Most a nagyszülőknél laknak. Az özvegy édesapja azt mondta: fogalmuk sincs mikor kapják meg a pénzt, a biztosítótól olyan papírokat kérnek ugyanis tőlük, amelyekkel nem rendelkeznek, például bizonyos hatósági illetve rendőrségi jegyzőkönyveket. Ügyvédektől származó információk szerint amíg jogerős ítélet nem születik a romák elleni támadások ügyében, addig nem várható kártérítés a tatárszentgyörgyi család ügyében.

A tragédia után az önkormányzat is adományozott pénzt a családnak lakásvásárlásra, de összeg elköltése határidőhöz kötött, december 31-ig használhatják fel ingatlanvásárlásra. Ráadásul azt mondják, hogy ennyi pénzből lehetetlen házat vásárolni a környéken.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier