|
Nem kell sokáig várni az eredményekre vasárnap
2010. április 25., vasárnap 08:07
Az országgyűlési választások második fordulójában, vasárnap este hét órakor mindenképpen elindítja a tájékoztatási rendszert az Országos Választási Iroda (OVI) - hangzott el a voksolás tudnivalóiról tartott pénteki sajtótájékoztatón.
Az Iroda becslései szerint a 18 ezer 705 igazolással szavazó fele 10-12, zömmel fővárosi szavazókörben adja majd le a voksát. Összesen 9 szavazókörben várható 500 vagy több igazolással szavazó, ebből 3 esetben ezernél magasabb a létszámuk. Itt előfordulhat, hogy nem fejeződik majd be időben a voksolás, de az első fordulóban tapasztalt torlódást sehol sem várnak.
A gördülékenyebb ellenőrzés érdekében módosítottak azon a rendeleten, amely az igazolással szavazás procedúráját rögzíti. Ennek köszönhetően várhatóan kevesebb időt vesz majd igénybe, amíg a választási bizottság ellenőrzi a jogosultságot - mondta Virág Rudolf, az OVI vezetője. A több mint 18 ezer igazolással szavazóból egyébként mindössze 3 ezren vetették fel magukat előzetesen az általuk választott szavazókör névjegyzékébe - ez ugyanis nem kötelező, csak ajánlott.
A második fordulóban 2 millió 502 ezer ember szavazhat, akik 57 egyéni mandátumról, valamint 66 országos listás mandátumról, összesen tehát 121 helyről döntenek. Az általuk korábban választható, 810 egyéni jelöltből 167 maradt állva az első forduló után, 5-en visszaléptek. A szavazás akkor érvényes, ha legalább a választók 25 százaléka elmegy voksolni - hangzott el. Hét megyében nem lesz második forduló, de itt is ugyanúgy érvényben lesz a kampánycsend este hétig, ahogy másutt. A külképviseleti szavazás mind az 57 egyéni választókerületet érinti. A külföldön szavazók 85 helyszínen adhatják le voksukat - a legtöbben Londonban, Brüsszelben, Dublinban és New York-ban teszik ezt meg.
A légiközlekedés zavarai miatt Európában kocsival hozzák haza a mozgóurnákat, de az április 29-i határidőig a Távol-Keletről, illetve a tengerentúlról is hazaérkeznek majd a voksok. A választás informatikai hátteréért felelős Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) elnöke a pénteki tájékoztatón elmondta, minden készen áll a vasárnapi szavazáshoz. Beszámolt arról, hogy az első forduló idején volt néhány hackertámadás, de "elenyészőnek és kezdetlegesnek" nevezte őket, hisz már az első tűzfalnál elhaltak.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Bárdos András, tévénézés, T-home, medián, vs angyal, miranda kerr, gázrobbanás, komló, manchester united, angol bajnokság, yahoo, vezérigazgató, lemondott, Békebíró, Universal, Csillag Születik, Babos Richárd, Hernádi Judit, litkey farkas, vitorlásklub, verseny, csisztu Zsuzsa, Digisport, gyermek, szülés, terhes, nyuszi, húsvét, hideg, időjárás, pataki zita, bomba, evakuálás, Árpa Attila, Argo 2., Falusi Mariann, Perez, Forma-1, Maláj Nagydíj, Carlos Slim, Kendre, Playboy villa, Hank Baskett, hoki, fehérvár nyert, ob I döntő, evezőverseny, magyarok ezüstérmesek, ezüstérem, kard, olimpia, gp, sakkeb, nőisakk, Szombathely, egyetemista, kizuhant, kollégium, halál, Apollo23, Varga Viktor, bringa, vakond, futam, Patai Anna, Megasztár, Madách Színház, musical, tűz, kiugrott, székesfehérvár, paneltűz, életveszély, Babos Tímea, Marokkó, WTA,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|