|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Nem lehet megkerülni az atomenergiát
NapiászOnline/Oláh Szandi 2011. július 08., péntek 11:50
A 2011-es évben az atomenergiával kapcsolatos kérdés, nagyon konfliktusban gazdag volt, de a miniszter szerint, ez az elkövetkezendő időben változni fog, bár mindezek mellett a klímapolitika kérdése tartogathat még komoly vitákat, tudtuk meg a Nézőpont Intézet EU-s elnökség kulisszatitkai című rendezvényen.
Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője elmondta, hogy nagyon jó viszony alakult ki a bizottság és a magyar EU-elnökség között, főként a jó együttműködésnek köszönhető, hogy javaslataikat több területen is elő tudták terjeszteni. A három fő irány: az alacsony széndioxid kibocsátási ütemterv, a közlekedési fehér könyv - ami előre láthatólag 2050-ig lesz aktuális - és a harmadik, az energiahatékonyságban való egységes döntéshozatal. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter véleménye többek között az volt, hogy a fukushimai atomkatasztrófa idézte elő azt, hogy az atomenergia kérdésében ennyi eltérő vélemény alakult ki a dologról és, hogy ennyi konfliktussal járt a kérdés. "Ez a terület azonban a jövőben kevésbé lesz érzékeny, Németország és Olaszország meghozta a döntést, hogy a jövőben az atomenergia helyett más források felé nyit. Lehetnek a későbbiekben olyan országok, amelyek hasonlóan döntenek, de azok várhatóan nem lesznek olyan horderejűek, mint a németek döntése" – mondta el Fellegi Tamás a sajtótájékoztatón. A költségvetés kérdésével kapcsolatban a miniszterelnök úr a következőt fogalmazta meg: "Látni kell, hogy az Európai Unión belül hatalmas különbségek vannak országok, területek, régiók között. A válság pedig megváltoztatta sokaknak a hozzáállását. Ma már az uniós szinten gazdagnak, illetve fejlettnek vagy nagyon fejlettnek tekinthető régiók, települések, városok is bejelentkeznek a kohéziós pénzekért, mondván, nekik is szükségük van a forrásokra ahhoz, hogy megőrizzék versenyképességüket például az esetleges kínai, indiai piaci szereplőkkel szemben." Fellegi Tamás arról is beszámolt, hogy az EU-s országok között nagyon nagy fejlettségi és gazdasági különbségek vannak. Ezt az EU úgy próbálja megoldani, hogy a fejlettebb, elmaradottabb országok és régiók fejlődjenek, de emellett a fejlettebb országokat ne húzzák vissza. A fejlesztési miniszter azt is elmondta, hogy a kohéziós politikával kapcsolatban jobban oda kellene figyelni a költségvetésre, sokkal szigorúbb feltételeket kellene szabni a mostaniaknál, hogy a nem megfelelő célra elköltött pénzeket ki lehessen szűrni. "A minisztériumi háttéregyeztetések előkészítéséhez, az uniós döntésekhez a minisztériumi és brüsszeli dolgozóknak óriási munkát kellett elvégezniük. Azt lehet mondani, hogy ők voltak a zongoracipelők az uniós elnökség fél éve alatt" - fogalmazott Fellegi Tamás. Amikor feltették neki azt a kérdést, hogy volt-e példa olyan esetre, amikor egy kész tény elé állították, és azt „le akarták nyomni a torkán”, azt felelte, hogy erre nem igazán tudna konkrét példát mondani. "Ha a nagy befolyással rendelkező államok egy-egy ügyben mindenképpen el akarnak érni valamit, akkor azt diplomatikus úton igyekeznek elérni, és nem hozzák kényelmetlen helyzetbe az elnökséget" - tette hozzá. "Igazán konfliktusos terület lehet viszont a jövőben a klímapolitika, mert kérdés, hogy ezen a területen milyen vállalásokat, célokat tűzzön ki az Európai Unió." A magyar elnökség sikerének tudhatjuk be azt, hogy a klímapolitikával kapcsolatos dolgokba 26 tagállam belegyezett, ám kudarcként foghatjuk fel a Lengyelek ellenállását. A miniszterelnök továbbá azt is elmondta, hogy szerinte, a lengyel elnökség döcögősen fog indulni, mivel nem egy ország képviselője, megbotránkozott azon, hogy az utolsó tanácsülésen a lengyel képviselő hazatelefonált. "Szintén nehéz kérdés lesz az energiaellátási ügyekben megállapodniuk a tagállamoknak" – mondta Fellegi hozzátéve azt is, hogy ez főként a villanyellátást érinti és ez igazából a későbbiekben fog előjönni.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, orbán viktor, diplomamunka, Fellegi Tamás, NFM, Németh Lászlóné, Facebook, lemondás, IMF, felmentés, tarlós istván, közlekedés, uniós forrás, Kína, Magyarország, kormányfő, MOL, fellegi tamás, részlet, magyar állam, paks, atomerőmű, biztonságos, pályázat, európai unió, fejlesztés, fidesz, széchenyi-terv, médiatörvény, Hungaroring, Gyulay Zsolt, Formula-1, fukusima, radioaktív, szavazás, energia, stratégia, fukushima, jód, japán, sugárzás, sugárfertőzés, füst, reaktor, erőmű, földrengés, tokió, halott, cunami, sérült, egyiptom, tüntetés, alkotmány, sztrájk, tiltakozás, hiroshima, atom, nobel-békedíj, paksi atomerőmű, energia klub, atomenergia,
|
|