|
Nem lesz rendkívüli parlamenti ülés
MTI
2008. július 10., csütörtök 09:20
Nem lesz rendkívüli parlamenti ülés - jelentette be a rendkívüli házbizottsági ülés után Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerdán a Parlamentben.
A házelnök elmondta, a közigazgatási hivatalokról szóló kormányrendelet ügyében az alkotmányügyi bizottságtól kér állásfoglalást, mivel a házbizottság nem tárgyal döntések tartalmáról.
A Fidesz azért kérte, hogy üljön össze a házbizottság rendkívüli ülése, mert a törvényalkotói hatáskör elvonását vélelmezték annak kapcsán, hogy a kormány olyan ügyben hozott rendeletet, amelyben korábban az Országgyűlés nem tudott dönteni.
Szili Katalin hozzátette: az MSZP ezzel összefüggésben azt kérte, hogy folytatódjanak az ötpárti tárgyalások a közigazgatási hivatalokról szóló kétharmados törvényről. A Házelnök kitért arra, a házbizottság ülésén az MSZP és az SZDSZ nem támogatta, hogy a Fidesz áfacsökkentési javaslatait rendkívüli parlamenti ülés keretében tárgyalja meg a Ház, az MDF pedig még nem alakította ki álláspontját ez ügyben.
Megjegyezte, a javaslat tartalmának sem volt többségi támogatottsága a testület ülésén, a Fidesz viszont csak akkor kezdeményezte volna a rendkívüli parlamenti ülés összehívását, ha azt minden frakció támogatja.
Az MDF nem zárkózik el a rendkívüli ülés összehívásától. A párt a Fidesz javaslatáról nem alakította ki még álláspontját, mivel azt a bizottsági ülésen kapták csak meg - közölte Hock Zoltán az MTI-vel.
A frakcióvezető-helyettes hozzátette: azt indokoltnak tartják, hogy a ház mielőbb tárgyaljon az adótörvények módosításáról.
A Fidesz a Házbizottság ülésén a megegyezés lehetőségét kívánta tudakolni a többi frakciótól, hiszen abban az esetben, ha csak a Fidesz-KDNP kérné a rendkívüli ülés összehívását, akkor a beterjesztett tervezek megvitatására nem sok esély lenne - közölte reagálásában a bizottsági ülést követően Navracsics Tibor.
A frakcióvezető hozzátette: a kitűzött cél érdekében a Házszabálytól való eltérés támogatása is fontos lett volna.
Emlékeztetett: a Fidesz a közelmúltban javaslatcsomagot nyújtott be az Országgyűlésnek, amely az üzemanyag, elsősorban a benzin jövedéki adójának csökkentését, az alapvető élelmiszerek, valamint a távfűtés áfatartalmának mérséklését tartalmazta.
Mivel a Házbizottság ülésén az MSZP és az SZDSZ nem támogatta ezt a javaslatot, így "kénytelenek vagyunk a pártpolitika mezején tovább gyalogolni" - fogalmazott Navracsics Tibor.
Hangsúlyozta: ha nem rendkívüli ülésen, akkor az őszi ülésszakon tárgyalják meg ezt a javaslatot, s így tolódik az élelmiszer árak emelkedésének mérséklése.
A közigazgatási hivatalokra vonatkozó Házbizottsági döntés kapcsán Répássy Róbert emlékeztetett: az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a közigazgatási hivatalokra vonatkozó olyan rendelkezéseket, amelyeket a kormány feles törvényben hozott meg, holott ez kétharmados törvény volt. Az Ab június 30-ai hatállyal megsemmisítette azt a kormányrendeletet is, amely regionális közigazgatási hivatalokat hozott létre, ám a kormány új kormányrendeletben továbbra is fenntartja a közigazgatási hivatalokat.
A Fidesz frakcióigazgatója közölte: bár a kormány képviselője szerint alkotmányos ez a szabályozás, a többi frakció úgy véli, hogy mindez alkotmányosan aggályos. Ugyanakkor pozitív fejleménynek nevezte az ellenzéki politikus, hogy ezt a kérdést megvizsgálja az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága.
"Meggyőződésem, hogy a kormány tudatos alkotmánysértést követett el, hiszen pontosan tudják, hogy rendeletük alkotmányellenes" - fogalmazott Répássy Róbert.
Navracsics Tibor kérdésre válaszolva közölte: részt vesznek az e témában folytatódó ötpárti egyeztetéseken.
Mesterházy Attila úgy vélte, az Országgyűlés elmulasztott egy lehetőséget akkor, amikor kétharmados törvényben rendezhették volna a közigazgatási hivatalok helyzetét. Ezt követően a kormány kénytelen volt más megoldást találni, s így született meg az a kormányrendelet, ami most hatályban van.
Az MSZP frakcióvezető helyettese közölte: megítélésük szerint ez a kormányrendelet biztosítja a jogbiztonságot a közigazgatási hivatalok és az önkormányzatok működése számára. Mint mondta: támogatták azt, hogy az alkotmányügyi bizottság vizsgálja meg ezt az ügyet.
Mesterházy Attila közölte: frakciója nevében kezdeményezte az e témában korábban zajlott ötpárti egyeztetések folytatását, hiszen a törvényi szabályozást tartanák a végleges, és megnyugtató megoldásnak. Hozzátette: azt kérték a Fidesz frakciótól, hogy írásos javaslattal segítsék az ötpárti egyeztetést.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
fiatalkorú, gyermekbántalmazás, döntés, ítélet, kolompár orbán, mentelmi jog, tilki attila, áder, államfő, országgyűlés, fidesz, orbán, fogyatékosság, támogatás, kromoszóma-betegség, szobor, károlyi, kossuth tér, mszp, dubaj, rogán antal, munka, borravaló, munka törvénykönyv, hálapénz, tilalom, Gyöngyöspata, Új Magyar Gárda, jobbik, lövések, Országgyűlés, igazságügyi reform, NMHH, adótörvény, ebadó, veszélyes kutya, ebrendészeti hozzájárulás, MSZP, Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc, LMP, polgárőrségi törvény, parlament, igazságszolgáltatás, szená-torok, képvidelő.országgyűlés, kórus, borszerda, kamatplafon, thm, gazdasági bizottság, képviselő, fizetés, juttatás, kormány, szavazás, energia, stratégia, gyurcsány ferenc, orbán viktor, gynúsítás, mentelmi, deviza, árfolyam, rögzítés, törlesztés, Parlament, bankok, hitel, hitelfelvevők, panaszok, Zagyva György Gyula, kihallgatás, zaklatás, Jobbik,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|