Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nem mondhatnak fel az orvosok Szlovákiában
hir24.hu
2011. november 30., szerda 11:16
A szükségállapot már a tetőfokán van Szlovákiában. Az egészségügyi miniszter béremelésekkel próbálja visszatartani az ellenálló orvosokat.

A mintegy 2400 szlovákiai kórházi orvosból, akiknek november 30-án lejár két hónapos felmondási idejük, eddig mintegy 800 elfogadta a kormány kompromisszumos béremelési ajánlatát, s visszatér munkahelyére - közölte Ivan Uhliarik szlovák egészségügyi miniszter, miután kedden este Iveta Radicová miniszterelnökkel együtt találkozott a válsághelyzetbe került kórházak igazgatóival és orvosaival. "Nagyjából 1600 orvos továbbra is fenntartja a felmondását, azaz azt, hogy december elsejével megválik eddigi munkahelyétől" - jelentette ki a tárcavezető, aki bízik abban, hogy szerdán további orvosok fogadják el a kormány 300 eurós béremelési ajánlatát. Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség (LOZ) azonban 707 eurós átlagos béremelést követel, és nem hajlandó a kompromisszumra.

Tekintettel a kórházakban fenyegető orvoshiányra - a mintegy 6500 kórházi orvos egyharmada mondott fel - a kormány hétfő este szükségállapot kihirdetéséről döntött, amely 15 kórházat érintene. A béremelésen kívül az orvosok a kórházak részvénytársaságokká való átalakításának leállítását, néhány szakmai ágazati probléma megoldását - például a kórházak kedvezőbb finanszírozását, a személyi normatívák rendszerének bevezetését - követelik.

A kormány döntése következtében a kórházakban nagy a feszültség. Komoly vitákat és tiltakozást váltott ki a kabinet azon döntése is, hogy az orvosok nélkül maradt osztályokat esetleg megszüntetik. "Nem hiszem, hogy az osztályok és a kórházak megszüntetése csak azért normális lenne, mert az orvosok felmondtak" - jelentette ki Milan Dragula, a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) elnöke. Közölte: az orvosi kamara szerdán megpróbál közvetíteni az orvosi szakszervezetek és a kormány között. Az orvosi szakszervezetek az esti órákban Besztercebányán tüntetést rendeztek, amelyen több száz orvos élesen bírálta a kormányt, s azt hangoztatta, hogy a szükségállapot kihirdetése ellenére sem veszi fel csütörtökön a munkát. Több kórház is közölte, hogy ideiglenesen leállították a műtéteket.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier