|
Nem tervez ellentámadást az MSZP ifjúsági szervezete
MTI
2008. július 23., szerda 15:05
Nem szervez ellendemonstrációt a XII. kerületi Turul-szoborhoz a Societas - Új mozgalom, az MSZP ifjúsági szervezete. Ezt Varga László szocialista országgyűlési képviselő, a szervezet elnöke mondta szerdán az MTI-nek.
"Nem szervez a szervezetünk semmiféle demonstrációt" - jelentette ki Varga László. A kormánypárti képviselő ezzel cáfolta azt a szerdai lapértesülést, miszerint a szocialista párt ifjúsági szervezete ellentüntetést szervez csütörtökön estére a XII. kerületi Turul-szoborhoz, oda, ahová a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelentett be demonstrációt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság előzőleg szerdán a távirati irodával azt közölte, hogy két szervezet, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Societas - Új mozgalom jelentett be demonstrációt csütörtökre a XII. kerületi turulszobor környékére.
Varga László az MTI-nek azt mondta, tájékozódtak az ügyben és úgy tudja, magánszemélyek jelentettek be demonstrációt a rendőrségen.
Lapinformációk szerint a "turulvédő" akciót eredetileg a Jobbik szervezi, de csatlakozik hozzájuk a XII. kerületi KDNP és a Kisgazda Polgári Szövetség is.
Az ügy előzménye, hogy a XII. kerület II. világháborús polgári és katonai áldozatai emlékére 2005 októberében állítottak turulszobrot az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán. Az emlékműre nem volt építési engedély, ezért fennmaradási engedélyt kellett kérni, ezt azonban az elsőfokú közigazgatási hatóságnak, a Budavári Önkormányzatnak meg kellett tagadnia, mivel az emlékművek esetén törvényben előírt fővárosi közgyűlési hozzájárulás hiányzott. Mi több, ezt a közgyűlés négy korábbi határozatában egyértelműen megtagadta.
A XII. kerületi önkormányzat megtámadta a bontási határozatot, a közigazgatási eljárásban másodfokon eljáró Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal azonban helybenhagyta azt. A XII. kerület ekkor fordult a Fővárosi Bírósághoz, a bíróság azonban márciusban hozott, április 9-én jogerőre emelkedett döntésében kimondta: a jogsértő állapotot meg kell szüntetni, a szobrot pedig el kell távolítani a II. világháború helyi áldozatainak emlékművéről. A bíróság indoklásában hangsúlyozta, hogy a turulszobor bontását elrendelő közigazgatási határozat meghozatalakor a szobor fennmaradásához szükséges feltételek nem voltak meg, elsősorban a Fővárosi Közgyűlés hozzájárulása hiányzott.
A Pokorni Zoltán (Fidesz) vezette XII. kerületi önkormányzat ezután abban bízott, hogy megkapják az ügyben eljáró I. kerülettől a fennmaradási engedélyt. A kerület polgármestere azt javasolta, hogy a sok vitát kiváltott turulszobor csak a városrész második világháborús katonai áldozatainak legyen az emlékműve. A XII. kerületi turulszobor fennmaradásához azonban május 29-én nem adott tulajdonosi hozzájárulást a Fővárosi Közgyűlés MSZP-SZDSZ többsége.
Az I. kerületi jegyző a közelmúltban lefolytatta a szobor építési hatósági eljárását, és mivel "az építmény városképileg és műszakilag elfogadható, a rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas, az elutasításnak okot adó körülmény időközben megváltozott", ezért engedélyezte a fennmaradást és a használatba vételt. A jegyző ugyanakkor építésügyi bírságot szabott ki az engedély nélküli építkezés miatt.
A másodfokú hatóságként eljáró Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal azonban július elején úgy döntött, el kell bontani a szobrot. A regionális közigazgatási hivatal a ferencvárosi jegyzőt jelölte ki a szobor eltávolítását elrendelő korábbi bírósági döntés végrehajtására.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, abortusztabletta, magzati védelem, mszp, választások, telefonadó, távközlési adó, parlament, áder, államfő, országgyűlés, döntés, semjén, göncz, holokauszt, áldozatok, élet menete, szemétszállítás, díj, áremelkedés, szobor, károlyi, kossuth tér, esztergom, népszavazás, érvénytelen, Hiller, oktatás, diploma, hamis, aláírás, feljelentés, képviselők, egykulcsos adó, kereset, fizetés, adókedvezmény, családi, fegyveres testület, késés, miskolc, gyalog, éhségmenet, munkanélküliség, tüntetés, BKV, megmentés, tulajdonosi kölcsön, támogatás, korhatár előtti nyugdíj, szolgálati nyugdíj, Lázár, Szanyi Tibor, figyelmeztetés, sértés, közösségi, Budaházy, Molotov, terrortámadás, Pálffy, köznevelési törvénytervezet, KDNP, Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc, LMP, Mesterházy, Pintér, rendőrség, nyugdíj, Gyurcsány, pártkongresszus, rezidens, felmondólevél, Szócska, frakció, Demokratikus koalíció,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|