|
Nem volt jogos a 100 milliós végkielégítés!
MTI
2009. augusztus 11., kedd 10:00
Nem volt jogosult a mintegy 100 milliós végkielégítésre Szalainé Szilágyi Eleonóra, a BKV Zrt. humánpolitikai igazgatója, mert már nyugdíjas volt és fel is vette 200 ezres nyugdíját, amikor megkapta végkielégítését - ismertette Vitézy Dávid, a cég felügyelőbizottságának (fb) tagja a BKV belső ellenőrzésének eredményét kedden. Az Index kedden azt írta: az igazgató bére 2008. július 1-től 1 millió 182 ezer forint plusz 120 százalék prémium volt, 2009-től pedig 1 millió 241 ezer forint plusz 120 százalék prémium lett. 2008-ra 25 millió 693 ezer forintot, 2009-re pedig 8 millió 935 ezer forintot fizettek ki neki prémium címén.
Vitézy Dávid közlése szerint a belső ellenőrzési vizsgálat nem tudott választ találni arra, miért 4,2 milliós átlagbérrel számolták az igazgató végkielégítését, miközben havi átlagfizetése a prémiummal együtt bruttó 2,7 millió forint volt. A vizsgálat során az sem derült ki, hogy Balogh Zsolt - azóta felmondott vezérigazgató-helyettes - miért foglalkoztatta a nyugdíj után is Szalainé Szilágyi Eleonórát - tette hozzá.
Arra azonban fény derült, hogy a személyügyi vezető maga döntött a végkielégítés utalványozásáról, és azt ki is utalta saját magának - mondta Vitézy Dávid, hozzáfűzve: a jelentésben az áll, hogy egyszemélyes intézkedést tett, amely munkakörével és vezetői státuszával összeférhetetlen és etikátlan. A kifizetések engedélyezése ugyanis kizárólag a felette munkáltató jogkört gyakorló vezető, tehát a megbízott vezérigazgató engedélyével történhetett volna - részletezte az fb-tag.
Kitért arra is, hogy az fb számára készült belső jelentés szerint egy másik igazgató - Bosnyák Gyula stratégiai igazgató - esetében is előnytelen szerződést kötött a cég: neki eredetileg határozatlan idejű szerződése volt, később (2008. január 1-jén) ezt határozott idejűre módosította Antal Attila akkori vezérigazgató, így már járt a végkielégítés.
Az igazgató egy év és három hónap munkaviszony után 12 millió forintnyi prémium mellett 39 millió forint végkielégítést kapott - tette hozzá Vitézy Dávid.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bkv, tolvaj, kábel, szerszám, zóna taxi, bíróság, szabadláb, Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik, ellenőr, 3-as metró, kigyulladt, autó, szikrázik, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, hőség, citaro, thököly, baleset, hungária, lezárás, pisztoly, buszsofőr, támadás, busz, BKV, metró, gázolás, Nyugati tér, sérülés, libegő, budapest, felújítás, karbantartás, sofőr, elbocsátás, tarlós, 2014, metrókocsi, maszk, 3-as, lefüstölt, aluljáró, támadó, ámokfutó, combinó, csőd, adósság, kormány, kábellopás, hév, ráckeve, Keleti, átépítés, HÉV, szentendrei, Malév, tüntetés, végkielégítés, szlovák politikus, Szlovákia, befagyasztás, bérezés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|