|
Nevelőszülőkhöz került, mert kövér
hir24.hu
2011. november 28., hétfő 10:44
Elvették családjától azt az amerikai kislányt, aki nyolcévesen kilencven kilogrammra hízott meg. Mivel anyja nem bírta rávenni, hogy kevesebbet egyen, nevelőszülőkhöz került.
Kizárólag azért helyeztek nevelőszülőkhöz egy nyolcéves fiút Cleveland Heights városában, mert túlságosan elhízott, és anyja nem tudta elérni, hogy ne egyen olyan sokat – jelentette a Plain Dealer. Ohio államban ez volt az első alkalom, hogy egy gyereket egészségügyi veszélynek tartott túlsúlya miatt vettek el családjától – írta a helyi lap.
A gyerekvédelem egy évvel ezelőtt figyelt fel a fiú esetére, miután anyja légzési problémák miatt orvoshoz vitte. Mint megállapították alvási közbeni légzéskimaradástól szenved, amit a túlsúlyosság is okozhat. Alváshoz lélegeztető gépet kapott. A gyerek egy időben már elkezdett fogyni, de az elmúlt hónapokban újra hízásnak indult. A hatóságok ekkor léptek közbe, és vették el a kilencven kilogrammos gyereket anyjától.
A hatóságok szerint az anya már hanyagságot követett el azzal, hogy nem tudta megakadályozni fia elhízását, pedig orvosi tanácsokat is kapott arra, hogy azt miként érheti el. A fiú jelenleg nevelőszülőknél lakik, anyja hetente kétszer láthatja. Az ügyben decemberben hoz döntést egy fiatalkorúak bírósága.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kövérség, elhízás, párkapcsolat, kevin, smith, tulsuly, koverseg, toth, vera, enekes, megasztar, B.Kriszta, Demi Lovato, kokain, drog, Szunai Linda, fogyás, kritika, Radics Gigi, Megasztár, fogyókúra, édesség, sütemény, cukor, katus attila, mozgás, életmód, hajdú péter, túlsúly, fesztivál, karcsú, egészség, mcdonalds, sanfrancisco, fogyasztószerek, étrendkiegészítő, csecsemő, tiszakécske, testi sértés, családon, belüli, erőszak, látencia, MSZP, SólyomLászló, családtervezés, gyes, támogatás, Családi, Pótlék, GYED, Országgyűlés, Szavazás, gyámügy, VV Béci, Való Világ, Adri, összeköltözés, barátnő, sanghaj, metró, baleset, emberi mulasztás, pok, csipes, ijedes, Britney, per, bíróság,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|