|
Nőtt a Fidesz és az MSZP közötti különbség
MTI
2008. július 22., kedd 15:00
Növekedett a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP közötti támogatottsági különbség; az SZDSZ pedig Fodor Gábor vezetéssel sem tudott javítani pozícióján - közölte közvélemény-kutatásuk eredményére hivatkozva a Századvég és a Forsense kedden az MTI-vel.
A Századvég és a Forsense közös választáskutatási programjának júliusi eredményei alapján a Fidesz szavazótábora két százalékponttal - statisztikai értelemben nem szignifikáns mértékben - növekedett, s jelenleg az összes megkérdezett 27 százalékát teszi ki, míg az MSZP támogatottsága egy százalékponttal csökkent, s jelenleg 13 százalékon áll - írták.
Az összes megkérdezett körében mind az SZDSZ, mind az MDF egy százalékon áll, ami azt mutatja, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének - legalábbis egyelőre - az új vezetéssel sem sikerült elmozdulnia a holtpontról, illetve hogy az MDF korábbi, öt százalék körüli tábora erodálódni látszik - tették hozzá.
A biztos szavazók körében az MSZP támogatottsága 15 százalék (ez egy százalékpontos csökkenést jelent a júniusi adatokhoz képest), a Fideszé 40 százalék (ami egy százalékpontos emelkedés júniushoz képest), az SZDSZ és az MDF támogatottsága pedig egyaránt 2-2 százalék.
Mint írták, a politikai aktivitás változatlanságát jelzi, hogy a biztos szavazó pártválasztók aránya júniushoz hasonlóan 36 százalékon áll. A Fideszre a biztos szavazó pártválasztók mintegy kétharmada - 65 százaléknyian, az előző felméréshez képest két százalékponttal többen -, az MSZP-re pedig egynegyede - 25 százaléknyian, az előzőnél egy százalékponttal kevesebben - szavazna most vasárnap; az SZDSZ és az MDF is egyaránt 3-3 százalékos támogatottsággal rendelkezik.
A felmérés szerint a megkérdezettek 65 százaléka ítélte meg negatívan a kormány tevékenységét, és 56 százalék az ellenzékét. A mindkét oldallal elégedetlenek aránya valamelyest növekedett az elmúlt hónapban és most 32 százalék, míg a csak a kormánnyal elégedetleneké nem változott, továbbra is 33 százalék. A csak az ellenzéket elmarasztalók aránya két százalékponttal csökkent, ez most 24 százalék.
Az előző hónaphoz hasonlóan júliusban is - a nagyobb táborból adódóan - valamivel nagyobb arányban elégedetlenek a saját oldalukhoz tartozó politikusok munkájával a Fidesz szimpatizánsai (15 százaléknyian), mint az MSZP-szavazók (10 százaléknyian).
A megkérdezettek relatív többsége (47 százalék) a kormány leváltását, egyharmada pedig a kisebbségi kormány hatalmon maradását támogatja.
A megkérdezettek választhattak öt opció közül, hogy az ország jelenlegi gondjaira szerintük mi volna a legjobb megoldás. Az öt lehetséges opció az MSZP vagy Fidesz kormány, a jelenlegi vezetővel vagy nélküle, s ötödik opció egy, a jelenlegi pártoktól független új politikai erő hatalomra kerülése volt.
A teljes mintán belül a legnagyobb ellenzéki párt számára kedvező két opciót együttesen a kérdezettek 28 százalék (a júniushoz képest 1 százalékponttal több), az MSZP-nek kedvezőt pedig 21 százalék (a júniusihoz képest 4 százalékponttal kevesebb) választotta. A jelenlegi pártoktól független harmadik erő elfogadottsága valamelyest csökkent június óta, de így is a teljes lakosság 35 százaléka választaná ezt a forgatókönyvet.
A megkérdezettek 36 százaléka inkább Orbán Viktort, míg 26 százaléka Gyurcsány Ferencet tartja alkalmasabbnak miniszterelnöknek. Csaknem egyharmaduk a két politikus közül egyiket sem tartja alkalmasnak a poszt betöltésére.
A közvélemény-kutatók a kormányválság tavaszi kirobbanása óta minden hónapban vizsgálják a jelenlegi politikai helyzetből kivezető lehetséges utak megítélését. A lehetséges opciók közül továbbra is az előre hozott választások támogatottsága a legnagyobb, de nem éri el az 50 százalékot (44 százalék). A második leggyakrabban említett megoldás a jelenlegi helyzet fenntartása, azaz az MSZP kisebbségi kormányzása Gyurcsány Ferenc vezetésével (14 százalék), míg a harmadik legtöbb szavazatot a korábbi koalíció helyreállítása kapta (12 százalék). Ezek az értékek gyakorlatilag nem mutatnak változást június óta.
Továbbra is erősen megoszlanak a vélemények arról, hogy képes lesz-e a Magyar Szocialista Párt a 2010-es országgyűlési választásokig önállóan kormányozni, de immár stabilan azok vannak többségben, akik szerint a kisebbségi kormányzás hosszú távú fennmaradása a valószínűbb (így válaszolt 47 százalék), mint annak bukása (40 százalék).
A Századvég-Forsense július 9-e és 16-a között végezte kérdőíves közvélemény-kutatását, 1.000 fős reprezentatív mintán. A felmérés hibahatára legfeljebb 3,1 százalékpont.
Fotó: MTI
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
réthelyi, hoffmann, felsőoktatás, kresz, új, idén, mentelmi jog, tilki attila, telefonadó, távközlési adó, parlament, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, iskolabotrány, szigetszentmiklós, parkolás, rokkant, kósa, schmitt, autó, védelem, testőr, bölcsőde, ferencváros, építés, UD Zrt., Dávid Ibolya, Szilvásy György, felmentés, Széll Kálmán-terv, megszorítások, konvergencia, rtl klub, tv2, mtv, tájékozódás, áder, kövér, államfő, aláírógép, semjén, göncz, fidesz, tétényi éva, esztergom, testület, költségvetés, holokauszt, áldozatok, élet menete, kiderül, választás, ház, diák, lázadás, gimnázium, navracsics tibor, Batthyányi Kázmér Gimnázium, Mede Norbert, igazgató, Orbán Viktor, diplomamunka, megtiltás, szakdolgozat, MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|