|
Nyert a szcientologiai egyház
OS / MTI
2010. április 14., szerda 08:55
Véglegessé vált az Európai Emberi Jogi Bíróság ítélete a Szcientológia Egyháznak az oroszországi Surgut és Nizhnekamsk településeken lévő vallásos csoportjainak ügyében.
Az ügyekben az ítélet kihirdetésére március 13-án került sor. Az Európai Bíróság jogerős ítélete megerősítette azt, hogy az Orosz Föderáció sértette a felperesek jogait a következő pontokban: 9. cikk: a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadsága valamint 11. cikk: a gyülekezés és társulás szabadsága. A bíróság úgy találta, hogy Oroszországban a Nizhnekamsk-i Szcientológia Egyház semmilyen szervezeti formában sem tudta megszerezni az elismerést és élvezni a vallásszabadsághoz és gyülekezéshez való jogukat. Az első és második kérelmező sem tudta bejegyeztetni a Szcientológia csoportot vallásos jogi személyként, mivel az Orosz hatóságok nem tekintették őket vallási gyülekezetnek. Az általuk benyújtott vallási csoportként való bejegyzési kérelmeket a csoportok eddigi létezési idejének rövidségére hivatkozva utasították el. Végül, bár törvény szerint jogosultak voltak a vallási csoport státuszra, nem tették lehetővé számukra a jogaik gyakorlását, mivel mint csoportot, megfosztották őket jogi személyiségüktől, a tulajdonhoz való törvény adta joguktól, valamint attól, hogy tagjaik érdekeit védjék.
Nagymértékben ellehetetlenítették őket az alapvető vallásgyakorlás tekintetében. Ennek megfelelően a Bíróság megállapította, hogy "a kérelmezők 9. és 11. paragrafus által biztosított jogait illetően korlátozás történt." Az ügyet korábban az orosz kormány nem igyekezett az ügy társadalmi fontosságának megfelelő sürgősséggel kezelni és semmi sem indokolta a hosszas várakozási időt, ami alatt a vallási szervezeteket akadályozták működésükben. A Nizhnekamski Szcientológia Egyház elnöke, Emir Ramazanov kijelentette, hogy az Európai Bíróság ítélete megnöveli a lelkiismeret szabadság védelmének nívóját és nemcsak a társulás szabadságát emeli egy új szintre Oroszországban és Európában, de szavatolja a védelmet akkor is, amikor az igazságtalanság nemzeti szintű jogalkalmazásból származik. (Oroszországban több, mint 40 Szcientológia egyház és misszió van, Szentpétervártól Vlagyivosztokig.)
Eddigi hozzászólások:
| silka - 2010-04-14 11:25:15 |
Ez is csak az bizonyítja, hogy manapság már minden szekta kaphat vallási jogot. Pont ezt a pénzhajhász bűnbandát kell támogatni?
|
| Peter - 2010-04-14 15:11:46 |
A magam részéről örülök, hogy találkoztam a Szcientológiával, és a közösség színvonalának megőrzése érdekében egyáltalán nem bánom, ha azok, akik számukra előre megrágott és gondolkodásmentes elfogyasztásra előkészített információkból építik fel a világképüket, messzire elkerülik. Ez talán kicsit erős volt, elnézést kérek érte, de van a butaságnak és rosszindulatnak olyan szintű találkozása, ami kihozza belőlem a legrosszabbat :). Még egyszer elnézést.
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
tom, cruise, katie, holmes, kirstie, alley, szcientologia, kelly, preston, john, travolta, pszichiátria, szcientológia, toim, John Travolta, autizmus, KellyPreston, WillSmith, jégkorong, Oroszország, Szlovákia, vízilabda, merész-lányok, győzelem, szibéria, lezuhant, repülő, halott, Putyin, oroszország, elnök, tüntetés, demonstráció, futsal, magyar válogatott, Android, LG, duál SIM, P698, pálinkafesztivál, budai vár, dzsudzsák balázs, psv, foci, futball, Zimány Linda, Dzsudzsák Balázs, szerelem, pálinka, fesztivál, vodka, terror, akció, megakadályozták, Posta, PR, milliárd, zsinagóga.gyújtogatás, Lengyelország, női kosárlabda, Eb döntő, Moszkva, Fehéroroszország, áram, adósság, kényszerleszállás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|