Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Obama több százezer hívével drukkol
MTI
2008. november 03., hétfő 07:22
A demokrata Obama 700 ezer hívével együtt szurkol majd a választások éjszakáján Chicagóban, míg a republikánus McCane inkább csak pár ezer aktivistával és támogatóval együtt izgul majd Phoenix egyik elegáns negyedében.

A demokrata párti Barack Obama Chicagóban, 700 ezer ember társaságában, a Grant Parkban tölti a keddi választás éjszakáját, a republikánus John McCain Phoenixben, az elegáns Biltmore üdülőhelyen várja be az eredményt 2-3 ezer híve körében - írta a vasárnapi The New York Times.

Chicagóban az emberek történelmi örömünnepélyre, az első fekete elnök üdvözlésére készülnek. A Grant Parkba szóló jegyeket már napokkal korábban eladták, a Michigan-tó partján várhatóan egymillióan fognak összegyűlni Obama biztosra vett győzelme alkalmából.

A közép-nyugati Illinois állam nagyvárosában azonban nem csak ünnepi hangokat hallani, sokan aggódnak Obama biztonsága miatt. Egyesek emlékeztetnek, hogy Chicago már sok erőszakos esemény tanúja volt, például nagy kosárlabdameccsek után nem egyszer zavargások törtek ki. A város vezetői felszólították az embereket, hogy tartsák be a rendet. Jody Weis rendőrfőnök közölte, hogy a Grant Parkba csak korlátozott számú embert engednek be és semmiféle rendbontást nem tűrnek meg.

A republikánus jelölt az arizonai főváros, Phoenix egyik legelőkelőbb negyedében, a Biltmore gyógyfürdőhelyen kíséri majd figyelemmel a választási eredmények alakulását. Mint a liberális The New York Times megjegyezte, ez a hely olyan Pheonixben, mint a Waldorf-Astoria szálloda New Yorkban.

A Biltmore üdülőhely 1929-es megnyitása óta sok politikai esemény otthona volt, John és Cindy McCain esküvői fogadását is ott tartotta. Az arizonai szenátor ezenkívül ott ünnepelte győzelmét a februári szuperkedd után. Beszédét várhatóan 2-3 ezer ember előtt fogja megtartani a létesítmény parkjában.

"Nem tudom, hogy (Obama) egy újabb berlini pillanatra készül-e, mi nagy győzelmünket fogjuk ünnepelni sok támogatónkkal" - mondta Brian Rogers republikánus kampányszóvivő. A berlini utalás arra vonatkozik, hogy a demokrata jelölt júliusi berlini beszédét, amelyet Obama hatalmas tömeg előtt mondott el, a McCain-stáb annak idején az önteltség netovábbjának tartotta. Phil Gordon, Phoenix polgármestere elmondta, hogy különleges biztonsági intézkedéseket vezetnek be, amelyek azonban a városlakók többségének életét nem fogják befolyásolni.

 

Fotó: MTI

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier