|
Odamondogatás a Parlamentben
NapiászOnline / Vörös Viktória
2010. július 20., kedd 10:19
Mesterházy Attila szerint a kormány tette a vak ló bátorsága, a Jobbik kiállt a kormány mellett, Lázár János szerint pedig az MSZP a bankok mellett foglalt állást az emberekkel szemben.
Heves vitákkal nyitotta meg plenáris ülését kedden a Parlament. A napirend előtti felszólalások vad tapsolásokba és kemény odamondogatásba fulladtak. Hegedűs Tamás Jobbikos képviselő szólalt fel elsőként, aki szerint pártja egyetért a kormánnyal abban, hogy nem kell a Magyarországra kényszerített rossz megoldásokat elfogadni minden áron. Bencsik János, Nemzetgazdasági Minisztériumi Államtitkár szerint az IMF és a kormány csupán a megoldások mértékéről és módjáról nem tudott megállapodni, azt az IMF is elismerte, hogy szükség van az arányos tehervállalásra. Az államtitkár kiemelte: bár az IMF szorgalmazta volna az újabb megszorítások bevezetését, a kormány azonban nem akarja a családokat további terhekkel sújtani.
A felforrósodott hangulatról aztán Mesterházy Attila is gondoskodott, amikor közölte, hála a kormánynak, az euro napokon belül meghaladja majd a 300 forintot.
- Hat héten, azaz 42 napon belül a kormánynak immár másodszor sikerült 150 milliárdot kihúzni Magyarország zsebéből - mondta el napirend előtti felszólalásában Mesterházy. - Most ismét az a rengeteg család kerül bajba, akik devizahitellel vásárolták házukat. Ez a hozzáállás azonban a "vak ló bátorsága".
Bencsik János Mesterházy Attila felszólalására közölte: a magyar emberek állapota és a magyar családok helyzete az MSZP nyolc éve alatt romlott meg, amikor is az államilag támogatott forinthiteleket ellehetetlenítette az akkori hatalom, arra kényszerítve ezzel az embereket, hogy devizahiteleket vegyenek fel. A heves reakciók csak fokozódtak, amikor Novák Elődöt kérték fel napirenden kívüli bocsánatkérésre, korábbi "Lógjon!" megjegyzéséért, amellyel a Fideszes Medgyes Tamás mentelmi jogának felfüggesztését kommentálta. Novák erős túlzással bocsánatot kért ugyan, ám a nap végén egy karikásostort nyújtott át a Házelnöknek, ezzel kérve őt rendteremtésre a Parlament ülésein.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, Sziget, belépőjegy, áfakulcs, fesztivál, születésszám, halál, népesség, demográfia, kétéltű, vízibusz, Duna, motorhiba, abortusztabletta, szócska miklós, egészségügy, médiatörvény, Európ Tanács, rádió, televízió, Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, telefonadó, távközlési adó, parlament, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, schiffer, lmp, vecsés, támadás, áder, államfő, sándor-palota, schmitt, autó, védelem, testőr, országgyűlés, döntés, szja, egy százalék, vallás, egyház, felekezet, UD Zrt., Dávid Ibolya, Szilvásy György, felmentés, Jaksity Kata, családon belüli erőszak, AVON, Réthelyi Miklós, Balog, Nefmi, fidesz, metró, tarlós, 2014, holokauszt, áldozatok, élet menete, új, kiderül, választás, ház, nokia, állásbörze, elbocsátottak,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|