Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Olcsóbb lesz az augusztus 20-i ünnepség
MTI
2009. július 31., péntek 13:00
A Népszabadság értesülése szerint a tavalyihoz képest húsz százalékkal olcsóbban rendezik meg az idén az augusztus 20-i állami ünnepségeket, a lebonyolításra kiírt pályázat győztesét csütörtökön hirdették ki. A napilap pénteki száma szerint az állami rendezvények és a tűzijáték, a kreatív tervezés, a gyártási és a médiafoglalási, valamint a PR-feladatok megszervezésére az Absolut Pyro Kft. és az Omega Trading Hungary Kft. alkotta konzorcium adta be a legelőnyösebb és legolcsóbb pályázatot.

A Népszabadság úgy tudja, a konzorcium nettó 239 millió forintos ajánlattal győzött. Tavaly a rendezvény összköltségvetése meghaladta a 290 millió forintot.

A rendezvényszervezés 241,6 millió forintos összegén túl tavaly külön tétel volt a PR-költség, a médiavásárlási és egyéb biztonsági feladatkör. Tavaly már július elején kihirdették a közbeszerzési pályázat győztesét, most ez hivatalosan augusztus elsejére tolódott.

A kormányszóvivő szerint mindez nem befolyásolja a programok megvalósítását. Szollár Domokos a Népszabadságnak elmondta: a kormányváltás valóban nehezítette a pályázat gyors lebonyolítását - a pályázatot még márciusban írták ki -, de érdemi késlekedésről nincs szó. "A hivatalos programok előkészítése már hónapok óta zajlik. Már próbál a honvédség, és megkezdődtek a biztonsági előkészületek" - mondta Szollár Domokos.

Más forrásból a Népszabadság úgy tudja, hogy az eredeti kiírásban augusztus 20-a mellett az év hátralévő rendezvényei is szerepeltek, de ezeket időközben kivették a tenderből.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier