|
Öngyújtó miatt gyilkolta meg a tanárt a 15 éves fiú
manna.ro/Click
2010. július 29., csütörtök 14:31
Kegyetlen gyilkosság rázta meg a Dâmboviţa megyei Tătărani település lakóit. Egy volt tanítót saját lakásában gyilkolta meg egy 15 éves kamasz, 21 éves társa segítségével, írja a Click! napilap.
A nyomozók szerint a 73 éves nyugdíjas tanítót, Ionel Săndulescut hidegvérrel, tizenhétszer szúrták meg. A kiskorú elkövető, M. G. a târgoviştei 2-es számú líceumban tanul informatika szakon. A tettestárs, George Dumitru a rendőrségnek bevallotta, hogy lopás szándékával törtek be az öreg lakásába.
„Zsákokkal, csuklyákkal és kesztyűkkel is felszerelkeztünk. A késemet M.-nek adtam. Anyám konyhakését használta. Csak lopni akartunk, M. azt mondta, hogy több mint 100 új lej van a lakásban. Az öreg aludt, amikor a nyitva hagyott hátsó ablakon bementünk a házba. M. ismerte az egész lakást. Én ráugrottam a tanítóra és lefogtam, amikor meghallottam, hogy sóhajtozik, M. pedig leszúrta”, magyarázta George Dumitru.
Mivel sok pénzt nem találtak, a két fiatal egy öngyújtóval, egy aranybrossal, egy maroktelefonnal és 300 lejjel elhagyta a lakást. Mindketten előzetes letartóztatásban vannak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyilkosság, bűnügy, budapest, alsóörs, izrael, hamasz, palesztina, kalocsa, életfogytiglan, tanár, diák, verekedés, pedofília, vádak, késelő, tanárnő, Dunaújváros, késelés, dunaújváros, fulladás, részeg, tanar, diak, kotoz, oltanc, kanada, elbocsajtas, eroszak, mandok, molesztal, szemerem, molesztalas, norvég diáklány, megölték, nílus, hajóbaleset, diákok, lopás, iskola, rendorseg, kaposvar, lany, diakveres, szekszard, mobiltelefon, diakok, Öngyilkos, merénylő, brit, börtön, büntetés, Diákmunka, Csökkenő, Kínálat, Iskola, Munka,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|