|
Önként fedjék fel pártállami múltjukat a képviselők
NapiászOnline
2010. március 25., csütörtök 09:51
Ügynökbotrányok helyett szemléletváltást az ügynökügyekben jelmondattal tartott szerdán sajtótájékoztatót Kaderják Dániel az újkorcsoport elnöke. A csoport tagjai levélben fordulnak a képviselőjelöltekhez és arra kérik őket, hogy fedjék fel esetleges pártállami múltjukat és önkéntesen nyilatkozzanak arról, hogy együttműködnek-e a diktatúra Belügyminisztériumának III-as Főcsoportfőnökségével.
A rendszerváltást követő húsz év során nem sikerült a képviselők pártállami múltját teljesen felfedni, de a néhol kirobbanó ügynökbotrányok sem segítették a tisztánlátás. A politikai és tudományos kezdeményezések is sikertelennek bizonyultak az ügyben, ezért az újkorcsoport civil szervezet arra kéri a képviselőjelölteket, hogy tárják fel múltjukat önkéntes módon. Elmondásuk szerint csakis a pártállami múlt eredményesebb feltárása szemléletváltozás révén valósítható meg. Javaslatuknak a lényege a nyilatkozatok önkéntes és lelkiismeretes kitöltése.
A beérkezett anyagok egy táblázat formájában fognak megjelenni az újkorcsoport honlapján. Úgy vélik, hogyha minden képviselőjelölt kitölti a nyilatkozatot, akkor ez által megkímélik a magukat a folyamatos lelepleződésektől, ez egyértelmű helyzetet teremthet a gyanúsítgatásoknak. Arra a kérdésre, hogy ez megegyezik-e a Jobbik programjával azt felelte Balázs András az újkorcsoport egyik tagja, hogy különbözik, mert itt az önkéntességen van a hangsúly a jobb oldali párt programjában pedig a kell szó szerepel. A beérkezett nyilatkozatokat az országgyűlési választások első fordulója után kívánják ismertetni.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
aranyosi péter, showder klub, humorista, nhl, danton, borton, ugynok, Lady Gaga, Tajpej, Tajvan, Dániel Péter, facebook, Horthy-szobor, festék, iskolabotrány, szigetszentmiklós, fradi, újpest, jegyár, plágium, szakdolgozat, Szeged, VV Cristofel, Veronika, verés, ököllel, bántalmazta, Lindsay Lohan, Malibu, Aliana, Schmitt Pál, lakáshasználat, plágiumbotrány, schmitt, botrány, államfő, Eva Mendes, Thaiföld, Bangkok, modell, betegség, REAC, bundabotrány, csalás, előállítás, foci, fogadás, tesco, selejt, romlott hús, vizgsálat, Kutasi Róbert, öngyilkos, Kecskemét, iskola, molesztálás, tanár, ügyészség, Miss Hungary, Bertók Maya, R.Lajos, szexbotrány, Ganxsta Zolee, Dopeman, Himnusz, Mitiszó, R. Lajos, VV Kinga, gergő, flört, Való Világ, Attila, Strauss-Kahn, prostitúció, nemi erőszak, MLSZ, labdarúgás, abortusz, magzat, Várpalota, engedély nélkül, nyomozás, jesse, james,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|