|
Orbán: A Fidesz horgonya a keresztény gondolat
MTI
2009. szeptember 06., vasárnap 11:55
A kereszténydemokratákkal való koalíció biztosítja a Fidesznek, hogy néppártként egyesítse egymással az igazságot és a többséget, értékrendjük horgonyt ad a néppártnak - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap Esztergomban, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének 20. találkozóján.
"A mai radikális közhangulatnak oka van, nem egy szellemi tévedés az állampolgárok részéről. A baloldal azt akarja elhitetni, hogy aki kétségbeesik, az fasiszta" - fogalmazott a Fidesz elnöke, aki hozzátette józan, polgári és sikeres életre vágyó emberek adják a magyar nemzet többségét, akik reményeikben megcsalatkoztak, és nem ők tehetnek arról, hogy az ország ide jutott. A Fidesz elnöke a radikalizmusról szólva elmondta, "nem látom, hogy azon a fertályon képesek lennének ebből alkotó energiát, keresztény alapon nyugvó polgári életet létrehozni". A politikus szerint kereszténydemokratákkal való koalíció a Fidesz számára garantálja, hogy a politikai radikalizmus vitorlájából kifogják a szelet, és alternatívát kínáljanak a kétségbeesett embereknek. A Fidesz elnöke rámutatott, hogy ma a törvényesség helyreállítása a legfontosabb feladat. Ki kell mondani azt, hogy a hatalommal való visszaélés, a törvények fölé helyeződés nem fogadható el, és meg kell szabadulni azoktól, akik ebbe a helyzetbe sodortak bennünket - fogalmazott.
Osztie Zoltán, a KÉSZ elnökének kérdésére a nemzeti egység ügyéről Orbán Viktor elmondta, hogy ősbűnnek tekinti, amikor határon túliak állampolgárságáról szóló népszavazáson a most kormányon lévők magyart magyar ellen uszítottak. A Fidesz nemzeti kultúrpolitikát kíván folytatni, ugyanakkor szeretné megmutatni a határokon belül élőknek, hogy a határon túli területekkel való gazdasági együttműködés hozzátesz az ország teljesítményéhez - mondta Orbán Viktor.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
réthelyi, hoffmann, felsőoktatás, kresz, új, idén, mentelmi jog, tilki attila, telefonadó, távközlési adó, parlament, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, iskolabotrány, szigetszentmiklós, parkolás, rokkant, kósa, schmitt, autó, védelem, testőr, bölcsőde, ferencváros, építés, UD Zrt., Dávid Ibolya, Szilvásy György, felmentés, Széll Kálmán-terv, megszorítások, konvergencia, rtl klub, tv2, mtv, tájékozódás, áder, kövér, államfő, aláírógép, semjén, göncz, fidesz, tétényi éva, esztergom, testület, költségvetés, holokauszt, áldozatok, élet menete, kiderül, választás, ház, diák, lázadás, gimnázium, navracsics tibor, Batthyányi Kázmér Gimnázium, Mede Norbert, igazgató, Orbán Viktor, diplomamunka, megtiltás, szakdolgozat, RTL Klub, Csillag születik, Fluor Tomi,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|