|
Orbán: a parlament feloszlatása lenne a legjobb megoldás
MTI
2008. szeptember 10., szerda 06:30
Orbán Viktor a parlament feloszlatását tartaná a legjobb kiútnak a jelenlegi, kaotikusnak ítélt helyzetből. A Fidesz elnöke erről pártja keddi elnökségi ülése után beszélt - írta az index.hu.
A Fidesz elnöksége tárgyalt a parlament feloszlatásának lehetőségéről, ám döntés nem született, a kérdésről majd a Fidesz-frakció az évadnyitó ülésén nyilvánít véleményt - írta a hírportál Orbán Viktorra hivatkozva.
A legnagyobb ellenzéki párt elnöke azt mondta, "a kormányzásról nem a pártelvtársakat, hanem a népet kell megkérdezni". A Fidesz elnöke bízik benne, hogy a parlament "szélnek eresztéséhez" megszerezhető a többség.
Az Országgyűlés az Alkotmány szerint - rendkívüli vagy szükségállapot kivételével - kimondhatja feloszlását. Ebben az esetben a feloszlás kimondásától számított három hónapon belül országgyűlési választásokat kell tartani. Az alaptörvény szerint a parlament feloszlatásához az összes (tehát 386) parlamenti képviselő több mint felének igen szavazatára van szükség, ami minimálisan 194 támogató szavazatot jelent.
A Fidesz elnökének kijelentésére reagálva a KDNP szóvivője közölte: ez is egy lehetőség. Mint Halász Zsuzsa elmondta, a KDNP hétvégi kihelyezett frakcióülésén megvitatja ezt a felvetést, majd a közös, Fidesz-KDNP frakcióülésen hétfőn folytatódik az erről szóló megbeszélés.
Halász Zsuzsa emlékeztetett arra, hogy a KDNP álláspontja továbbra is egyértelmű, hiszen - mint mondta - az ország érdeke az előre hozott választás megtartása.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
orban, viktor, porno, szex, kampany, OrbánViktor, Kétharmados, Győzelem, Gazdaság, Fidesz, Brüsszel, EP, Választás, Reakció, Változás, Magyarság, Tolvajszellem, EPVálasztás, OrbánVIktor, Alkotmánybíróság, Kormányzás, Nem, Kérünk, Belőle, Gyurcsány, Bajnai, OrbánViktorTöbbségKétharmadosVáltozás, OrbánViktorParlamentSokszínűErősKormányzás, OrbánViktorMSZPEPVálasztás, Fidesz, LévaiAnikó, DobrevKlára,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|