Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Orbán: az országnak megújulásra van szüksége
MTI
2009. március 28., szombat 07:20
Magyarországnak nem válságkezelésre, hanem teljes megújulásra van szüksége - jelentette ki Orbán Viktor Pécsett pénteken.

"A világ nem egyszerűen válságon megy keresztül, hanem lezár egy korszakot. Mi egy más, újjászülető világot látunk majd magunk előtt, ezért Magyarországnak most nem válságkezeléssel, hanem az új világ megértésével, a rá való felkészüléssel kell foglalkoznia" - mondta a Fidesz elnöke európai parlamenti választásokra készülő pártjának A vidék Európája című kampányrendezvényén. A volt kormányfő úgy fogalmazott: a puszta válságkezelés zsákutca, mert ugyanazok próbálkoznak vele, akik a válságot előidézték, ugyanazzal ami előidézte, s ugyanazt az elkorhadt rendszert akarják újraépíteni, amely felmondta a szolgálatot. Orbán Viktor a megújítás programjáról szólva kiemelte: Magyarországnak meglévő saját erőforrásaira, a földre, a vízre, a geopolitikai elhelyezkedésére, az itt élők tudására, kreativitására kell alapoznia jövőjét. Az államnak is meg kell újulnia, kisebb, de erősebb legyen, erejét pedig a társadalom felhatalmazásából és a megfelelő állami vagyonból merítse.

A Fidesz elnöke fontosnak nevezte a munka becsületének, értékének visszaállítását is. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az ország gazdasági egyensúlyának érdekében szükséges a szociális, társadalmi egyensúly fenntartása, a szegények helyzetének javítása, a munkaerőpiacra való visszajutás lehetőségének megteremtése. A volt miniszterelnök célként fogalmazta meg, hogy Magyarország szerezze vissza a régióban korábban betöltött vezető pozícióit, az együttműködést kínálja szomszédainak, s közösen munkálkodjon például vasúti, vagy autópálya-építési programokon. A Fidesz elnöke a május 10-én esedékes pécsi polgármester-választással kapcsolatban megjegyezte, hogy a városban tett látogatása során szerzett tapasztalatai alapján a baranyai megyeszékhely rendezetlen, és "gazdáért kiált".

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier