|
Orbán: cinizmus a miniszterelnök meghívása
MTI
2008. december 18., csütörtök 07:00
Orbán Viktor szerint cinizmus, hogy a miniszterelnök konzultációra hívta, miután a kormány az ellenzék összes érvét figyelmen kívül hagyva a költségvetés elfogadásával 2009-et megszorításos évvé teszi; a Fidesz elnöke erről szerda este beszélt a Hír TV Rájátszás című műsorában.
"A cinizmusnak is van határa." Azt nem lehet egy tisztességes demokráciában eljátszani, hogy elfogadnak egy költségvetést, amely valójában "egy brutális megszorító csomag", a kormány az ellenzék összes érvét figyelmen kívül hagyja, "majd egy nap múlva fölhívjuk az ellenzék vezetőjét, hogy szeretnék együtt fényképezkedni, csináljunk úgy, mintha egyébként egyetértés volna" - mondta Orbán Viktor arra a kérdésre válaszolva, miért nem fogadta el Gyurcsány Ferenc kormányfő meghívását.
A pártelnök úgy fogalmazott: "a cinizmusnak, ennek, a csak a rövidtávú napi megjelenésre összpontosító, csak a médiaszempontokat szem előtt tartó látványpékségnek, látványkormányzásnak egyszer véget kell vetni."
Orbán Viktor a magyar gazdaság legfontosabb tényének nevezte, hogy az elfogadott költségvetés növelni fogja a munkanélküliséget, ahelyett, hogy munkahelyeket hozna létre.
A szocialistáknak, ha valami bajt látnak a gazdaságban, egyetlen ötletük belenyúlni az emberek zsebébe. "Ennyi tudással még egy zsebtolvaj is rendelkezik" - jegyezte meg a legnagyobb ellenzéki párt vezetője.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azért kezdeményezett a nap folyamán januárra találkozót Orbán Viktorral, hogy megbeszéljék, mit tudnak közösen tenni az országért.

Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
orban, viktor, porno, szex, kampany, OrbánViktor, Kétharmados, Győzelem, Gazdaság, Fidesz, Brüsszel, EP, Választás, Reakció, Változás, Magyarság, Tolvajszellem, EPVálasztás, OrbánVIktor, Alkotmánybíróság, Kormányzás, Nem, Kérünk, Belőle, Gyurcsány, Bajnai, OrbánViktorTöbbségKétharmadosVáltozás, OrbánViktorParlamentSokszínűErősKormányzás, OrbánViktorMSZPEPVálasztás, Fidesz, LévaiAnikó, DobrevKlára,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|