|
Orbán: Magyarország kimondta, változást akar
MTI
2009. június 08., hétfő 06:04
Az európai választási eredmény arról beszél, hogy Magyarország felemelte a hangját, és kimondta, változást akar; "ez mindannyiunk számára felemelő élmény" - mondta Orbán Viktor vasárnap este a Fidesz-KDNP kampányközpontjában, Budapesten, miután kiderült: a Fidesz-KDNP 14, az MSZP 4, a Jobbik 3, az MDF pedig egy mandátumot szerzett az EP-választáson. Olyan egyetértés és egység mutatkozott, amelyre korábban soha nem volt példa - közölte a Fidesz elnöke. Úgy fogalmazott: "Ennek a győzelemnek az erejével fogjuk megváltoztatni Magyarországot". Magyarország azt követeli a szocialistáktól, hogy vonják le végre a konzekvenciákat, és ne álljanak többé a változás útjába - jelentette ki Orbán Viktor.
Magyarország polgárai döntöttek, nem mehetnek úgy a dolgok tovább, ahogy eddig, Magyarország eldöntötte, hogy talpra akar állni - mondta Orbán Viktor, akinek szavait nagy tapssal fogadták a Sas Centerben megjelent vendégek és Fidesz-KDNP-politikusok.
Orbán Viktor köszönetet mondott a szavazóknak, különösen azoknak, akik a változásra és az új irányra szavaztak, valamint megköszönte a munkát a Fidesz-KDNP aktivistáinak is. "Egyetlen párt van Magyarországon, amelynek nem kell értelmezni, spekulálni, magyarázni, mert az eredmény magáért beszél" - tette hozzá a Fidesz elnöke, aki szerint a több mint 56 százalékos győzelem, és az, hogy 40 százalékot vertek a másodikra, példátlan a magyar politikatörténetben.
Orbán Viktor azt is mondta, hogy az Európai Néppárt hatalmas előretörést mutatott a választáson, az európai választások rekordját pedig már Magyarország tartja, hiszen 20 éve 51 százalékot kapott a brit konzervatív párt, most azonban ezt túlszárnyalta a Fidesz-KDNP.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
orban, viktor, porno, szex, kampany, OrbánViktor, Kétharmados, Győzelem, Gazdaság, Fidesz, Brüsszel, Választás, EP, Magyarság, Tolvajszellem, EPVálasztás, OrbánVIktor, Alkotmánybíróság, Kormányzás, Nem, Kérünk, Belőle, Gyurcsány, Bajnai, OrbánViktorTöbbségKétharmadosVáltozás, OrbánViktorParlamentSokszínűErősKormányzás, OrbánViktorMSZPEPVálasztás, Fidesz, LévaiAnikó, DobrevKlára,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|