|
Orbán: össze kell fogni
MTI
2009. február 21., szombat 06:00
Orbán Viktor szerint össze kell fogniuk a közép-európai országoknak, hogy az Európai Unió márciusi csúcstalálkozóján hatékonyabban és jobban tudják érvényesíteni érdekeiket a nemzetközi gazdasági válság kezelésében.
"Bár Magyarország, illetve Csehország és Lengyelország gazdasági helyzete merőben eltér egymástól, a válságkezeléssel összefüggésben vannak közös érdekeink. Ebben Mirek Topolánekkel is egyetértettünk" - nyilatkozta a Fidesz elnöke az MTI tudósítójának azt követően, hogy pénteken késő délután megbeszélést folytatott Prágában a cseh kormányfővel. Délelőtt Varsóban Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel tárgyalt. Orbán Viktor, aki az Európai Néppárt alelnökeként is tárgyalt a két fővárosban, a közös közép-európai érdekeket három pontban foglalta össze. Az első, hogy "fel kell lépnünk az egyre erősebben megszólaló protekcionizmus ellen, amely komoly veszélyeket hordoz magában". A Fidesz elnöke szerint a nyugati országokban megnyilvánuló protekcionizmus elsősorban azért veszélyes, mert "megakadályozza a közép-európai beruházásokat", s ez "sem Csehországnak, sem Lengyelországnak, sem Magyarországnak nem érdeke".
A második probléma, hogy az Európai Unióban "kétfajta válságkezelő politika létezik". Az egyik az euróövezetbe tartozó országok, míg a másik az euróövezeten kívüli országok részére. "Számunkra elfogadhatatlan, hogy az euróövezetbe tartozó országok speciális előnyöket élvezzenek" - jegyezte meg Orbán. Harmadik közös érdekként azt említette, hogy fenn kell tartani a "másfél évtizede létrejött történelmi megállapodást", melynek alapján a közép-európai országok megnyitották piacaikat - beleértve a pénzügyi piacot is - a Nyugat előtt. A nyugati cégek és bankok nagy nyereségekre tettek szert, ezért elfogadhatatlan, hogy a mostani nehéz időkben megpróbálnak kihátrálni a térség finanszírozásából, támogatásából. Orbán úgy véli, hogy ezt a térség országainak meg kell akadályozniuk.
Eddigi hozzászólások:
| samu49 - 2009-02-21 11:38:18 |
Igen össze kéne fogni,de elsősorban itthon ebben az országban mivel itt élünk.Erre az összefogásra nem igen buzdított eddig,legalább is én úgy érzem.OV mindenre ösztökélni próbálja népét,de összefogásra végképp nem ösztökél senkit csak párttársait,pedig rajtuk kívül is vannak még jópáran akik békülésre hajlamut mutatnak.Fogjunk össze pártnézettől független akarattal és rövid idő alatt látszani fog a javulás minden szinten,én hiszek ebben!!
|
| samu49 - 2009-02-21 13:07:21 |
Akkor az összefogásra való buzdítást itthon kéne megkezdeni,nem külföldön haknizni hülyeségeket.Ennyit ez a nép is megérdemelne.
|
| hegedus - 2009-02-21 15:25:14 |
Régi jó elvtársaim!
Nem hazudtunk 40 évig?
Normális ember már Pártunkat és kormányunkat
nem veheti komolyan.
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
orban, viktor, porno, szex, kampany, OrbánViktor, Kétharmados, Győzelem, Gazdaság, Fidesz, Brüsszel, EP, Választás, Reakció, Változás, Magyarság, Tolvajszellem, EPVálasztás, OrbánVIktor, Alkotmánybíróság, Kormányzás, Nem, Kérünk, Belőle, Gyurcsány, Bajnai, OrbánViktorTöbbségKétharmadosVáltozás, OrbánViktorParlamentSokszínűErősKormányzás, OrbánViktorMSZPEPVálasztás, Fidesz, LévaiAnikó, DobrevKlára,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|