Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Orbán Viktor befejezte Kínában tett látogatását
MTI
2010. november 02., kedd 10:02
Orbán Viktor miniszterelnök helyi idő szerint kedden kora délután befejezte hivatalos kínai látogatását, és Sanghajból hazautazott.

A magyar kormányfőt kínai hivatali kollégája, Ven Csia-pao hívta meg a sanghaji világkiállítás záróeseményeire: a magas szintű fórumra és a záróünnepségre. A fórumon ő mondta a plenáris ülés megnyitó előadásainak egyikét. Orbán Viktort Sanghajban fogadta Ven Csia-Pao, akivel mintegy félórás megbeszélést tartott, s a két ország közti politikai, gazdasági, kulturális kapcsolatok szorosabbra fűzéséről állapodtak meg.

A magyar miniszterelnök az expón felkereste Kína, valamint az Európai Unió és Belgium közös pavilonját, továbbá Lengyelország kiállítását és a magyar pavilont. Sanghajban megnézett több olyan épületet is, amelyet Hudec László az 1920-as 30-as évek Sanghajának neves magyar építésze tervezett. Orbán Viktor a kulturális kapcsolatok bővítésének terveiről is egyezetett kínai partnereivel.

A miniszterelnök programjának nagyobb részében üzleti tárgyalásokat folytatott, találkozott Kína több jelenős gazdasági szereplőjével. Vasárnap jelen volt a Vállalkozók Szövetsége (VOSZ) és kínai partnerszervezete (CCPIT) megállapodásának aláírásán. Keddi elutazása előtt még megtekintette a sanghaji metró irányító központját, és a Maglev gyorsvasúttal ment ki a repülőtérre.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier