Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Óriási a magánpénztárak vesztesége
hvg.hu
2011. szeptember 08., csütörtök 10:32
A magánnyugdíjpénztárakban a felügyeleti adatok szerint 100,6 ezer tag több mint 244 milliárd forintját kezelik úgy, hogy közben folyamatosan nő a működési veszteség - közölte a Napi Gazdaság.

Az első félév végén a korábban hivatalos adatként közöltnél több, 100,6 ezer feletti tag volt tag valamelyik magánnyugdíjpénztárban - derült ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által közzétett adatokból, amelyet a Napi Gazdaság ismertetett.

Sok jót emellett aligha lehet elmondani a szektorról - írja a lap. A kasszák már 5,1 milliárd forintos működési veszteségnél tartanak (tavaly ugyanebben az időszaknak is mínusz keletkezett, de ez "csak" 0,6 milliárd forintra rúgott). A veszteség mértékének nagysága most óriásinak tűnik, hiszen ezzel szemben mindössze 750 millió forintos bevétel áll.

Mindez alátámasztani látszik a pénztárak véleményét, hogy az erre az évre alaposan lecsökkentett, a tagdíjak 0,9 százalékában meghatározott működési célú költséglevonás ellehetetlenítik a teljesen önálló működést - teszi hozzá a Napi Gazdaság. A PSZÁF adatai alapján viszont tévesnek látszik az a számítás, amely szerint a lehetővé tett működésiköltség-levonás közel kétharmadát teszik ki a kötelezően fizetendő díjak. Utóbbiak (garancia és felügyeleti díj) aránya ugyanis a felügyelet által közzétett számok alapján 36 százalék.

Az magánpénztárak portfóliójának összértéke a korábbi 3163 milliárd forintról június végére 244,3 milliárd forintra olvadt. A vagyon összetételében a leglátványosabb változás, hogy a bankszámla és készpénz korábbi 1,8 százalékos aránya 5,2 százalékra emelkedett. Az átrendeződés szinte kizárólag a befektetési jegyek kárára következett be.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier