Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Őssejt-ügy - A betegeket nem vonják felelősségre
Független Hírügynökség
2009. július 30., csütörtök 11:02
Akár daganatos vagy egyéb súlyos betegségeket is okozhat egy ilyen eljárás, amelyet egy amerikai professzor és ukrán társa hajtott végre a most kirobbant ügyben, magyar és külföldi betegeken egyaránt, pénzért. Nem kizárt, hogy lesznek újabb gyanúsítottak. A rendőrség ugyanakkor más, hasonló illegális beültetést végző szervezetről nem tud Magyarországon a mostani adatok szerint - hangzott el szerdán a Magyar Televízió "Az Este" című műsorában.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) őssejtek tárolására és a sejtek jellemzésére adott engedélyt az érintett cégnek, noha az tárolásra és későbbi alkalmazásra kért engedélyt ezt megelőzően - mondta Sarkadi Balázs akadémikus, őssejtkutató szerdán a műsorban. Véleménye szerint a legfőbb kifogás az, hogy az ügyben érintetteknek nem ismert komoly szakmai háttere. Hozzátette: fontos nemzetközi szabály, hogy először szakmailag megalapozottan, állatkísérletekben kell végigvinni azokat a módszereket, melyeket megfelelő engedélyek beszerzése után embereken is alkalmazni lehet. A kutatók egymással szorosan együttműködnek, de ez a társaság szakmai szempontból nem volt ismert - tette hozzá. Sarkadi Balázs elmondta: egyelőre nem tudni, pontosan milyen őssejteket használtak. A beavatkozások rendkívül veszélyesek lehetnek, akár daganatos vagy egyéb betegségeket is okozhatnak. A szöveti őssejteket széles körben használják, de az úgynevezett magzati őssejtek - veszélyességük miatt - még nem jutottak el a gyógyító alkalmazásig. Ilyen klinikai vizsgálatok még a világon sehol nem engedélyezettek, embereken nem lehet alkalmazni.Bucsek Gábor, a Nemzeti Nyomozó Iroda főosztályvezetője a műsorban elmondta, hogy a gyanú szerint a beültetést az előzetes letartóztatásban lévő amerikai professzor végezte, társa pedig az ukrán biológus volt. Hozzátette: a nyomozás mostani állása szerint nyolc hasonló engedély nélküli beavatkozás történt, de a pontos számot még nem tudni. A páciensek között magyarok és külföldiek is vannak. Bucsek Gábor elmondta: nem kizárt, hogy lesznek még újabb gyanúsítottjai az ügynek, de azokat, akiken őssejtbeültetést végeztek, nem vonják felelősségre. A rendőrség más, hasonló illegális beültetést végző szervezetről nem tud Magyarországon.

Az illegális kezelést végzőkre hétfőn csaptak le az Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai egy budapesti egészségügyi intézményben, miközben épp egy beavatkozásra készültek. A gyanú szerint az ukrán nő volt az, aki abortumokból kinyerte az őssejteket, ezt később ukrán-amerikai állampolgárságú társa adta be a betegeknek. A gyanúsítottak között van - Seffer István mellett - egy másik magyar férfi is: annak a cégnek a vezetője, amelyik kapcsolatban volt a laborban végzett állítólagos kutatásokkal. A férfi a betegek és az őssejteket tartalmazó hűtőedények szállításában, illetve a vérminták hatósági bevizsgáltatásában segített. A gyanúsítottak ellen üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett, emberi test tiltott felhasználása miatt indítottak eljárást. A bíróság szerdán mind a négyüket előzetes letartóztatásba helyezte.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier