|
Összeesett a bódult anya és kiborította gyermekét a babakocsiból
police.hu
2010. augusztus 13., péntek 13:41
A csábító elkábította áldozatát, s mindeközben maga is bódulttá vált, ami miatt kiborította gyermekét a babakocsiból.
A Miskolci Rendőrkapitányság rablás miatt folytat eljárást egy 37 éves miskolci nővel szemben. Az eddigi adatok szerint a gyanúsított a napokban ittas állapotban lévő alkalmi ismerősét annak lakásán elkábította majd a sértett értékeivel távozott a helyszínről.
A kábító csábítás csók közben történt, azonban a nő is ittas volt, illetve a szer az ő szervezetére sem volt hatástalan. Ennek következményeként a bűncselekmény elkövetése után a bódult nő az utcán gyermekével együtt mondhatni kidőlt miközben csemetéjét a babakocsiban tolta. Az esés során gyermeknek szerencsére nem esett baja.
A bűncselekmény elkövetésének napján a rendőrök által elfogott édesanya börtönbe került, mivel más bűncselekmények miatt korábban a bíróság jogerősen szabadságvesztést szabott ki vele szemben.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
nemi, eroszak, tamadas, pedofil , nemzeti drogstratégia, tudatmódosító, drog, vegyület, Bodrogi Gyula, receptek, étlap, Varga Viktor, Csillag Születik, alkohol, buli, energiaital, ÁNTSZ, Heim Pál, rosszullét, kihűlés, bodrogolaszi, fagyás, halál, áldozat, Gina, GHB, Debrecen, dizájner, röszke, határ, csempész, montenegró, elfogás, drogfogás, csempészet, marihuana, Tompa, életveszélyes, fiatalok, Nyíregyháza.drogfogás, igazoltatás, marihuána, dizájnerdrog, kiárusítás, online shop, betiltás, Győr, kábítószer, dealer, Villánykövesd, Siklós, mark, walhberg, nick, aaron, carter, backstreet, boys, mefedron, Zacher Gábor, tiltólista, díler, NNI, nyomozás, Kispest, parkoló, lily, allen, öngyilkos, rendőrség, Chelsea, Valencia, Bajnok Ligája, csoportgyőztes, gyerekprostik, kiskkorukprostik, Bede Róbert, Tv Paprika, Receptdaráló, Jerzy, párkapcsolat, szakácskönyv, való világ,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|