|
Összefogásra hívtak fel a szónokok az államalapítás ünnepén
MTI
2008. augusztus 21., csütörtök 09:00
Összefogást és az állam szerepének fontosságát hangoztatták a szónokok az augusztus 20-i nemzeti ünnepségeken szerte az országban és a határon túl.
Sólyom László köztársasági elnök a Parlamentben azt mondta, az állami kitüntetések átadásával azt demonstrálhatják, vannak olyan értékek, amelyekkel a magyar állam azonosul, és kifejezi elismerését az értékek létrehozóinak.
Az államfő arra hívta fel a figyelmet, Szent István művét a magyarság ezer év óta visszahívja, visszakívánja, és ma is az ő munkájából merítenek erőt.
Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke arra figyelmeztetett, hogy a XXI. század kihívásai közepette a nemzet sikerének kulcsa csak az összefogás, az együttműködés lehet, ezért azt kell nézni, ami összeköt, nem pedig azt, ami szétválaszt.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Kisebbségekért Díj átadásán nemzetpolitikai tekintetben a felelős, a megegyezést kereső patriotizmus mellett foglalt állást.
A kormányfő azt hangoztatta, hogy a "radikális nemzetieskedő kivagyiságot" sokkal kevesebbre tartják a határon túl is, mint a felelős, együttműködést kereső patriotizmust.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter az ünnep alkalmából ugyancsak kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át. A szocialista politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kárpát-medencében egyedül Szent Istvánnak sikerült életképes államot alapítania, és nemzetet, országot teremtenie.
Amíg Magyarországon iskola lesz, addig Szent Istvánt tanítani fogják - hangoztatta az oktatatási miniszter.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere is azt emelte ki, hogy mindenkivel össze kell fogni, akivel lehet, hogy újrateremtsék azt az államot, amit Szent István alapított.
A Fidesz alelnöke szerint ma az állam nem látja el alapfeladatait, és nem teremt biztonságot, pedig, mint mondta, sikeres Magyarország nem létezik erős, jól működő állam nélkül.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke Kalocsa SZDSZ-es polgármesterével együtt koszorúzott a helyi Szent István szobornál, és arról beszélt: a kereszténység, az európaiság és a magyarság hármasa együtt biztosíthatja a nemzet fennmaradását.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a balatonfüredi ünnepségen arra hívott fel, hogy az államnak a közösség szolgálatában kell állnia, mert csak az állam jelentheti a közösségek továbbélését biztosító szervezeti keretet.
Kovács László szocialista politikus, az Európai Bizottság biztosa Szikszón arra mutatott rá: Szent István államalapítása óta minden eredményt együtt sikerült elérni, ugyanakkor minden kudarc fő oka a széthúzás volt. A nemzeti ünnep a nemzeté kell, hogy legyen, és ezért augusztus 20-a legyen az egység ünnepe - tette hozzá.
Erdő Péter bíboros prímás, esztergom-budapesti érsek a budapesti Szent István-bazilika előtti téren arról beszélt, e napon az első keresztény magyar királyra emlékezünk, aki pártfogását ma is kiterjeszti népére.
Az augusztus 20-i nemzeti ünnepen az államalapító királyról a Kárpát-medencében, és a világ öt kontinensén élő magyar közösségek is megemlékeztek.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Összefogás koncert, L.L. Junior, Vásáry André, összefogás koncert, caramel, király viktor, tóth vera, Dér Heni, hideg, hajléktalan, kutyák, rászoruló, Összefogás, Caramel, Király Viktor, Szikora, Déva, árvák, optikus, szemüveg, ajándék, segélyvonal, árvíz, adományozás, ebtelep, koncert, jótékonyság, foci, futball, mtk, aids, mtv, staying alive, kampány, gála, egyenjogúság, tolerancia, melegek, iszap, katasztrófa, segélykoncert, Schmitt, pál, árvízkárosultak, mezőhegyes, vihar, jég, ménes, fidesz, alakulo, ules, kdnp, orban, viktor, MúzeumokÉjszakája, Hólyagcirkusz, földalatti, Bukk, roma, szervezet, cigany, JakupcsekGabriella, ivóvíz, segítség, EP, választás, madátum, választások, Kilakoltatás, Otthonvédők, SziliKatalin, GyurcsányFerenc, Farkas Flórián,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|