|
Öten előzetesben az enyingi garázdák közül
függetlenhír.hu
2009. február 18., szerda 06:00
Öt embert helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság az Enyingen történt hétvégi csoportos garázdaság 11 gyanúsítottja közül - értesült a HavariaPress.
Mostanra kiderült, hogy az elkövetők ellen feltehetőleg közlekedésbiztonság elleni bűncselekmény miatt is eljárás indulhat. Mint a hírügynökség korábban beszámolt róla, a Fejér megyei Enying benzinkútján múlt szombaton éjjel egy garázda csoport támadott rá egy autós konvojra. Az elkövetők közül először hét embert fogtak el a rendőrök, majd a következő két napban további négy férfi jelentkezett önként, hogy szerepét tisztázza az eljárásban. Közülük kilenc gyanúsított esetében tett előterjesztést Fejér megye rendőrsége az előzetes letartóztatásba helyezés indítványozására, ebből az ügyészség hét esetet talált indokoltnak. A városi bíróság két nyomozási bírója a hét indítványból ötnek adott helyt, az öt férfit ezért előzetes letartóztatásba helyezte, egy hatodikat lakhely-elhagyással sújtott, egy hatodik pedig szabadon távozhatott a bíróságról. Ugyancsak szabadon térhetett haza az a négy gyanúsított, akiknek letartóztatását már az ügyészség, illetve a rendőrség sem ítélte indokoltnak. Időközben viszont a beszerzett felvételek és egyéb adatok alapján megalapozottnak látszik a garázda csoport tagjai esetében a közlekedési biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése is.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
marian cozma, gyilkosság, garázdaság, székesfehérvár, nekiesett, sógor, verekedés, zaklatás, rendőrség, HÉV, gyújtogatás, Szentendre, károkozás, Putnok, állvány, munkások, légpuska, lövöldözés, vasrúd, részeg, váli, támadás, Bicske, Nagyecsed, családi, bántalmazás, Nyíregyháza, haljétalan, szálló, Níregyháza, szerelemféltés, vandálkodás, karácsony, Szeged, Keresztúri Farkas, Jobbik, balhé, jogászbál, Szabadszállás, nyerőgép, játékautomata, tömegverekedés.Gyöngyöspata, DVTK, Fradi, FTC, rendőri biztosítás, Hosszú temető, sírrongálás, temető, redőrség, Szekszárd, elfogatóparancs, szurkotó, ftc, nagymama, megverte, unoka, gyöngyöspata, ablak, bilincs, szombathely, vagány, semmisségi törvény, rongálás, kormány, sipos lászló, garázsdaság, ítélet, alpolgármester, újpest, fradi, ferencváros, huligán, foci, benzinkút, szamurájkard, sziget, fesztivál, drog, sátorfosztogatók,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|