|
Óvodásokat szállító busz borult fel
MTI
2008. november 26., szerda 14:15
Egy négy-öt év körüli gyermek életveszélyesen megsérült, egy másik súlyos sérüléseket szenvedett abban a balesetben, amely a XI. kerületben történt szerdán, a Pannonhalmi és az Előpatak utca kereszteződésében - tájékoztatta Győrfi Pál, a mentők szóvivője az MTI-t. Újbuda önkormányzata kezdeményezi a szállító járművekre vonatkozó szabályok felülvizsgálatát.
A balesetben hat gyermek sérült meg, négy könnyebben. A sérülteket kórházba szállították - mondta el Győrfi Pál. Az életveszélyesen megsérült gyermeket a mentők újraélesztették.
Szemtanúk az MTI-nek a helyszínen azt mondták: az életveszélyesen megsérült kisgyermek kiesett buszból, a jármű alól kellett kiszabadítani.
Az óvodásokat szállító kisbusz egy kisteherautóval ütközött össze a XI. kerületi Pannonhalmi és az Előpatak utca jobbos kereszteződésében. Az ütközés következtében az óvodásokat szállító kisbusz a jobb oldalára borult.
Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a kisbusz a XI. kerületi Dajka Gábor utcai óvodásokat szállította.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese közölte, hogy a kisbuszban összesen tizenegy óvodás utazott. Az ütközés körülményeit még vizsgálják, annyit azonban tudni, hogy az óvodásokat szállító kisbusz érkezett az Előpatak utca felől, a kisteherautó pedig a Pannonhalmi utcából - tette hozzá Sass Oszkár.
Újbuda önkormányzata az MTI-t arról tájékoztatta: a kerület vezetése felmérést végeztet arról, milyen lépések szükségesek az óvodás és iskolás gyermekek szállítására vonatkozó rendeletek szigorításához.
A Pannonhalmi út forgalmi viszonyait is megvizsgálják - annak ellenére, hogy az utca a 30 kilométeres sebességkorlátozási zónába tartozik -, és rövid időn belül a lakókkal egyeztetve kialakítják azt a rendszert, amely csökkenti a szabályok megszegéséből származó balesetek kockázatát - írta közleményében az önkormányzat.
Tájékoztatásuk szerint a gyerekek síoktatásról tartottak vissza az óvodába, amikor a baleset történt. Molnár Gyula polgármester a helyszínen tájékozódott a balesetről, és felajánlotta az önkormányzat segítségét az érintett szülőknek, pedagógusoknak.
Fotó: MTI
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|