|
Pécs: 2,8 milliárd forintos hitel beruházásokra
MTI
2008. augusztus 13., szerda 08:40
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2,8 milliárd forint beruházási hitelt vett fel az UniCredit Bank Hungary Zrt.-től júliusban - közölte Decsi János, a városi önkormányzat pénzügyi főosztályvezetője kedden az MTI-vel.
A húsz éves futamidejű hitelből mintegy 200 saját forrásigényű beruházást kíván megvalósítani a város. A beruházások közül Decsi János kiemelte azokat, amelyek a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 programjához, illetve az uniós ISPA program keretében megvalósuló szennyvíz- és vízvezeték-hálózat fejlesztéséhez kapcsolódnak. A kisebb összegű beruházások között szerepel többek között a pécsi panelprogram, intézmény- és iskola-felújítások, valamint néhány városi tőkebefektetés is.
Decsi János tájékoztatása szerint a pécsi önkormányzat mintegy 50,8 milliárd forintból gazdálkodik 2008-ban. Ez az összeg 42 milliárd forintos költségvetési bevételből, egy idei 6 milliárd forintos kötvénykibocsátásból és a júliusban felvett 2,8 milliárd forintos beruházási hitelből áll.
Pécs az elmúlt 5 év mindegyikében beruházási hitel felvételére szorult, működési hitelt azonban csak egyszer 2007-ben kellett felvennie, 1 milliárd forint értékben. A város hitelállománya jelenleg 25 milliárd forint, de 2008. végére Decsi János szerint elérheti a 30 milliárd forintot.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
hallhatatlan, csarnok, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, tűzoltóautó, ütközés, Chelsea, Barcelona, BL, finálé, Pécs, taxisgyilkosság, felmentés, kulcs, gyilkosság, betörés, nyomozás, gyurcsány, szakdolgozat, plágium, pécsi egyetem, Zöld Pardon, koncert, újra nyit, uzsorakamat, bűncselekmény, előzetes, VV Fecó, Muzsika Tv, fellépés, kézigránát, robbantás, pécs, házaspár, kerítők, prostituált, külföld, család, Való Világ, Angéla, temető, kripta, hajléktalanok, sírkert, Magyar Vöröskereszt, gazdálkodás, Selymes Erik, nicole, kidman, rendőrök, fagy, hajléktalan, G. Ákos, egyetemi lövöldöző, életfogytiglan, jesse, james, Pécsi MFC, Solomon Okoronkwo, szerződés, Nigéria, baleset, karambol, 66-os, állatszállító, ittas vezetés, bíró, Mohács, nyugtató, gyermek, szerény, öngyilkosság, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|