|
Pécsi napokat tart Kolozsvár
2010. május 07., péntek 14:00
Európa kulturális fővárosa több napos rendezvénysorozat keretében mutatkozik be az erdélyi nagyvárosban, amely egyben testvérvárosa is Pécsnek.
A Krónika és a Szabadság című erdélyi napilapok pénteki tudósítása szerint a pécsiek száz fős küldöttséggel érkeztek Kolozsvárra, amellyel Pécs testvérvárosi kapcsolatot is ápol. A bemutatkozó rendezvénysorozat részeként Kolozsvár központjában május 9-ig kézműves és borászati vásárral várják a közönséget, de lesznek gasztronómiai jellegű rendezvények, valamint zenés és táncos előadások is.
Kunszt Márta kijelentette: minden szempontból támogatja azt a törekvést, hogy 2020-ban Kolozsvár is elnyerhesse az Európa Kulturális Fővárosa címet. Az erdélyi város vezetői ugyanis az idén bejelentették, hogy szándékukban áll pályázni a címre.
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere a Krónikának elmondta, hogy az esemény megszervezésében a kölcsönösség elvét tartották szem előtt, így a kincses város is bemutatkozik Pécsett szeptemberben.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
benzinár, MOL, áremelés, dízel, MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, Sienna Miller, terhesség, torna, jóga, Elton John, kórház, betegség, légúti fertőzés, Jessica Biel, vásárlás, Timberlake, divat, ruha, eva longoria, jótékonyság, adakozás, cruz, Britney Spears, Nicole Scherzinger, X-faktor, Taylor Swift, napozás, bőrszín, fellépés, kilakoltatás, tüntetés, facebook, levél, vírus, gyilkosság, miskolc, faház, bkv, tolvaj, kábel, szerszám, ár, dragon, állomás, nasa, ketchup, semmi, marad, üres, technológia, új,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|