|
Péntek reggel leállt a Malév
hir24.hu
2012. február 03., péntek 08:33
Pénteken reggel 6 órától már nem szállnak fel Malév repülőgépek. A repülőtéren nagy a készültség, két gép külföldön ragadt.
Az igazgatóság döntése alapján a kár minimalizálása érdekében elrendeli a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. Ennek értelmében február 3-án 06:00 órától, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után, nem szálltak fel Malév repülőgépek - jelentette be a légitársaság.
A Malév szóvivője a Klubrádiónak azt mondta, nyolc órakor sajtótájékoztatót tartanak, addig nem adnak információt, deakinek mára van Malév gépre jegye, ki se menjen a repülőtérre. Jelenleg körülbelül ezren várakoznak a repülőtéren tanácstalanul, ám nyugodtan. Az utasok a Malév jegyeladó pultjánál állnak sorban információért. A hangulat nyugodt, mindazonáltal erős a rendőri készültség. A terminálon belül és az épület előtt is sok rendőrt látni.
Hangosbemondón angolul és magyarul többször is bemondták, hogy a Malév törölte járatait, és a jegyeket a vásárlás helyszínén visszaváltják.
Hét órakor jelentették be a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren, hogy a Malév járatait törölték - értesült az MTI egy utastól pénteken. A repülőgépére váró utas elmondta: hét óráig azt a tájékoztatást kapták a várakozó emberek, hogy késnek a légitársaság járatai. Az MTI egy repülőtéren tartózkodó másik utastól megtudta: az utasok sorszámot kapnak, majd a pultnál tájékoztatják őket arról, hogy át tudják-e irányítani egy másik járatra valamint igazolást kapnak arról, hogy érvényes jegyük van.
Orbán is a Malév-hírrel kelt
Orbán Viktor a közrádió reggeli műsorában elmondta: a szaktárca vezetője hajnalban felhívta őt, és tájékoztatta arról, hogy "nincs tovább", pénteken leáll a Malév. A társaság Tel-Avivban lévő járatát már nem is engedték felszállni, nyilvánvalóan azért, mert a helyi légi hatóságok tartottak attól, hogy a cég nem fizet az igénybe vett szolgáltatásokért.
Ilyen körülmények között nem lehet biztosítani a működést, ezért határoztak a leállás mellett. Egy másik Malév-gép Írországban van, ezt leszámítva viszont a teljes flotta a ferihegyi betonon várakozik. A kormányfő kijelentette: szükség van egy budapesti központú magyar légitársaságra, és ha sikerül megszabadítani régi terheitől, tetemes adósságaitól a céget, újra repül majd a Malév.
Tarthatatlan volt a helyzet
„Sajnos bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottunk, és aminek elkerüléséért mindent megtettünk. Bár az utóbbi napokig még volt remény az üzemeltetés folytatására, és az utasok bizalma töretlen volt, de az utóbbi napokban megjelent információk hatására a szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy mára már tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete. Ismert az is, hogy a tulajdonos a legjobb szándéka ellenére az EU elmarasztaló határozatát követően nem tud további anyagi forrást biztosítani a működéshez. Mindezeket figyelembe véve az Igazgatóság úgy döntött, hogy elrendeli a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. Valamennyi utasunktól elnézést kérünk.” – jelentette be Limburger Lóránt vezérigazgató.
Átfoglalni lehet
A légitársaság utasait az ügyfélszolgálati munkatársak tájékoztatják arról, hogyan utazhatnak el célállomásukra, illetve milyen lehetőségeik vannak a kártalanításra. A belföldről hívható 06 40 21 21 21-es szám azonban folyamatosan foglaltatjelez. A légitársság honlapján már semmilyen funkció nem elérhető, csupán a reggel kiadott közlemény olvasható.
A január 31-én hatályba lépett kormányrendelet szerint segítségnyújtás azon utasok számára biztosítható, akik érvényes menetjegyüket a Malév Zrt. leállási napját megelőzően vásárolták meg, és akiknek a Malév-járatra szóló menetjegye a leállás napján vagy az azt követő három naptári napon belül biztosít jogot az utazásra. Továbbá azoknak, akik a Malév leállásának napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak és a visszaútra érvényes Malév-járatokra szóló menetjeggyel rendelkeznek nem későbbi időpontra 2012. február 29-nél.
A jogosultak célállomásra való eljutásában a Malév segítséget nyújt a meglévő menetjegyek más járatokra történő átfoglalásával, vagy más közlekedési módok igénybe vételének biztosításával - áll a sajtóközleményben.
Egy fapados légitársaságkezdvezményes ajánlattal kecsegteti a Malév-utasokat: a Wizz Air bejelentette, hogy speciális, csökkentett árú jegyeket ajánl fel 14 járatára, azoknak az utasoknak, akik a Malév működésének felfüggesztése miatt nem tudnak Budapestről, illetve Budapestre utazni.
Nem meglepő
Az, hogy a Malév napokon, vagy akár órákon belül leállhat, már hétfőn kiderült. Csütörtökön pedig csődbiztost is kineveztek, aki a légitársaság kifizetéseit felügyelte. Azt, hogy komoly a baj, az is mutatta, hogy állami csődvédelem alá helyezték a társaságot. Az, hogy ki a felelős azért, hogy a nemzeti légitársaság csődbe jutott, a politikusok korábban egymást vádolták.
Szakértők szerint az már 1992-ben világos volt, hogy az állami cég nem kapott elegendő tőkét, amikor részvénytársasággá alakult. Különösen fontos lett volna, hogy még azelőtt rendeződjön a Malév helyzete, hogy Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, hiszen az unióban tilos szubvencionálni a légitársaságokat a versenyszabályok miatt, ám ez nem történt meg. 1999-től a Malév 99,5 százalékos többségi tulajdonosa az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. lett, a maradék 0,5 százalékot kisebb befektetők birtokolták. Azóta rendszeresek a tőkeinjekciók, az állam különféle támogatásokkal tartotta életben. Az uniós szabályok szerint azonban az állam, mint tulajdonos most nem fizethette ki a cég helyett a tartozásokat. A cég egyetlen esélye, ha záros időn belül külföldi befektetőt találnak.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Malév, tüntetés, végkielégítés, csőd, malév, pilóta, munkanélküliség, légitársaság, felélesztés, alekosz, utazás, cselgáncs, MALÉV, olimpia, kárpótlás, utasok, állam, Unió, döntés, befektetés, kínai, sztrájk, repülőtér, repülő, görög, meghibásodott, vulkán, hamu, Ferihegy, kényszerleszállás, hiba, liszt ferenc repülőtér, költözés, megtakarítás, lemondott, vezérigazgató, utaskísérő, libia, malev, repulogep, landol, líbia, mentés, magyar, befektető, tartozás, Taylor Swift, napozás, bőrszín, fellépés, Abaházi Csaba, Vágó Piros, Class Fm, Oláh Ibolya, összeomlás, elmeorvos, Csillag születik, Plazma, Szirota Jennifer,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|