Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Pénzügyi okok vezettek a BKV működésének felfüggesztéséhez
MTI/NapiÁsz Online
2010. november 10., szerda 13:59
Az esetet egyelőre nem kommentálta sem a BKV, sem a Nemzeti Közlekedési Hatóság

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a közlekedési társaság hat hónapos, ideiglenes működési engedélyt kapott, ez idő alatt kell a BKV pénzügyi állapotát stabilizálni. Ez "nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy a szocialista-szabaddemokrata városvezetés a BKV-ban csődtömeget hagyott maga után" - olvasható a Tarlós István által aláírt közleményben. Az ügyben egyelőre sem a BKV, sem az NKH nem nyilatkozott.

Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója október 22-én közölte: Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester megállapodott abban, hogy a kormány még november során 7,5+5 milliárd forint támogatást nyújt a BKV Zrt. számára. Enélkül a BKV működőképessége kerülne veszélybe, mivel a BKV a 2010-es költségvetését úgy tervezte, hogy határidőre megérkezik a kormánytól a Demszky-Bajnai megállapodásban rögzített 17,4 milliárd forintos plusz támogatás. A Nemzetgazdasági Minisztérium augusztus végén tudatta, csődbizottságot hoz létre a kormány a BKV pénzügyi helyzete miatt.A BKV saját kimutatása szerint belső eladósodottságuk 720 milliárd forint, ekkora egy összegű fejlesztést kellene a cégben végrehajtani ahhoz, hogy a műszaki színvonalat optimális szintre hozzák. A cég teljes megújítása ennél többe, kétezer milliárd forintba kerülne.

A 2010-es üzleti tervében a BKV 3,7 milliárd forintos adózás előtti veszteséggel tervezte, év végére a tervben jelzett hitelállomány 76,3 milliárd, az adósságállomány 81 milliárd forintra nőhet. Egy évvel korábban a BKV-nak 23,5 milliárdos vesztesége volt. A BKV egyik volt vezető beosztású, magát megnevezni nem kívánó munkatársa a NapiÁsz Online kérdésére úgy reagált: furcsállja, hogy a vállalat működési engedélyének felfüggesztésekor éppen a vállalat pénzügyi helyzetét nevezték meg indoknak.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier