|
Pert indít az egyetemista, aki 22 embert akart megölni
hir24.hu
2011. december 12., hétfő 14:43
Pert indít a bíróság ellen az a joghallgató, akit 22 rendbeli emberölés előkészületével vádoltak meg. Szerinte a bíró elfogult, neki pedig oda a jóhíre.
Kizárási indítványt adott be a 22 rendbeli emberölés előkészületével vádolt joghallgató a hétfői tárgyaláson, a Fővárosi Bíróságon, mert szerinte a bírónő elfogult. Az ugyancsak délelőtt meghallgatott úgynevezett egyes számú tanú a félelmeiről beszélt.
Nem érzem magam elfogultnak, jelentette ki a tárgyalás elején Krecsik Eldoróda bírónő, miután átvette a vádlott kizárási indítványát. Hozzátette: tudomásuk van arról, hogy a fiatalember több polgári pert is kezdeményezett ellene, illetve a bíróság ellen, így államigazgatási jogkörben okozott károkozás, és jó hírnév megsértése miatt is nyújtott be keresetet.
A bíróság meghallgatta az egyes számú tanút, aki a vádlott csoporttársa volt az egyetemen. Amikor a fiatalember vele még 2010 februárjában telefonon beszélt, úgy megrémítette a beszélgetés tartalma és hangvétele, hogy segítséget kért egy évfolyamtársától. Felhívtak egy ismert kriminálpszichológust, végül így jutott az eset a hatóságok tudomására. A tanú kérésére hétfői meghallgatására a vádlott távollétében került sor. Ezt a kérését a joghallgatónő azzal indokolta, hogy nem szeretné, ha a vádlottnak egy rossz pillanatában jutna eszébe.
A Fővárosi Főügyészség szerint a kiemelkedő intellektuális képességű vádlott megkeseredettségében elhatározta, hogy legalább 22 embert megöl, minden életévéért egy ember életével kíván bosszút állni. A per április ötödikén folytatódik.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
pécs, egyetemi lövöldözés, ámokfutó, pecs, egyetem, lovoldozes, tragédia, vizsga, elmeallapot, emberoles, megemlekezes, osztrák, joghallgató, gyilkosság, börtön, büntetés, tárgyalás, elte, zóna taxi, bíróság, szabadláb, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, döntés, ítélet, kolompár orbán, eltűnt, szökés, Cozma, per, stohl, színész, sérült, Coke Club, bezárás, csendrendelet, Bíróság, ronaldinho, adócsalás, Marc Anthony, Jennifer Lopez, válás, szakítás, kormányőr, taxi, lövöldözés, szocpolcsalás, hajléktalantelep, felszámolás, Zugló, arab, nőgyógyász, késszúrás, erőszak, buli, két fiú, damu roland, még nem megy börtönbe, szabadlábon, jegyzsőnő tárgyalás, korrupcióval vádlott, Ruttner György, Damu Roland,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|