Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Perújrafelvételt kér az állatkínzás miatt börtönre ítélt rapsic
MTI
2009. július 09., csütörtök 08:38
Állatkínzásért hét hónap börtönt kapott egy barcsi férfi, mert a hatóságok szerint engedély nélkül halászott a Drávában. Csakhogy a kezébe került a főügyészség körlevele, amelyben az áll: cselekedete nem minősül állatkínzásnak - írta csütörtöki számában a Somogyi Hírlap.

Már-már belenyugodott a büntetésbe, azonban néhány napja hasonló hálózás miatt lebukott egy környékbeli rapsiccsoport és esetükben csupán lopás vétsége miatt indult eljárás.
 "Utánajártam és a legnagyobb meglepetésemre kiderült: engem sem ítélhettek volna el állatkínzásért" - mondta el az elítélt, aki megtudta: a hálós halászat nem minősül állatkínzásnak. Sikerült megszereznie azt a 2008-as ügyészségi körlevelet, amely egyértelműen megfogalmazza: a halászhálóval engedély nélkül halászó személy nem valósítja meg az állatkínzás bűncselekményét.
  A férfi, aki korábban 1750 forint értékű hal miatt már 13 hónapot ült ugyanezen a címen, jóllehet akkor is létezett ez az ügyészségi állásfoglalás, most kérelmeket ír. A per újrafelvételét szorgalmazza és szeretné elérni, hogy haladékot kapjon, amíg kiderül: mit is ér valójában 9750 forint értékű drávai hal - olvasható a cikkben.

A megyei napilap kérdésére Fekete Róbert, a Somogy Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: egy ilyen körlevél nem szentírás. Iránymutatóként szolgál az ügyész munkájához, azonban a bíróság döntését nem befolyásolja.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier