|
Polgárőrtörvény és igazságszolgáltatási reform a parlament asztalán
MTI
2011. november 08., kedd 09:28
Döntően részletes vitákat folytat le ma az Országgyűlés, ezek sorában a képviselők megvitatják az igazságszolgáltatási reformhoz érkezett módosító indítványokat is.
A napirend előtti felszólalásokat követően először a két a katonai titkosszolgálat egyesüléséről szóló törvényjavaslat általános vitája következik, majd a Ház megtárgyalja az új polgárőrségi törvény tervezetét. Eszerint a polgárőrségek akkor kezdhetik meg működésüket, ha az illetékes megyei vagy fővárosi rendőr-főkapitánysággal írásbeli együttműködési megállapodást kötöttek, továbbá ha tagjai az Országos Polgárőr Szövetségnek. A kormány javaslata alapján a polgárőrök a jövőben országosan egységes formaruhát viselnének.
Ezután a képviselők megvitatják a korhatár előtti nyugdíjak megszüntetéséről szóló előterjesztéshez és a mozgóképtörvényhez érkezett módosító javaslatokat, valamint azokat a képviselői indítványokat is, amelyek a bírósági és az ügyészségi törvények kormány által javasolt szövegén változtatnának. A kormány tervei szerint elválik egymástól a Kúria (mai nevén Legfelsőbb Bíróság) és a bírói igazgatási szerv vezetőjének a személye. A megszűnő Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) igazgatási jogkörei az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökéhez kerülnének, akit a parlament választana kétharmados többséggel a bírók közül. A hivatal elnökének tevékenységét az újonnan létrejövő Országos Bírói Tanács (OBT) felügyelné és véleményezné, igazgatási feladatok nélkül.
Az ügyészségi törvény tervezete szerint a legfőbb ügyész részt vehetne a Kúria ülésein, kiemelt ügyekben pedig eldöntheti, hogy mely bíróságon emel vádat. Változnának a katonai büntetőeljárásban az ügyészség hatáskörére és illetékességére vonatkozó szabályok is, miután a katonai ügyészségek 2012. január 1-jén megszűnnek, illetve az egységes ügyészi szervezetbe integrálódnak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, Sziget, belépőjegy, áfakulcs, fesztivál, születésszám, halál, népesség, demográfia, kétéltű, vízibusz, Duna, motorhiba, abortusztabletta, szócska miklós, egészségügy, médiatörvény, Európ Tanács, rádió, televízió, Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, telefonadó, távközlési adó, parlament, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, schiffer, lmp, vecsés, támadás, áder, államfő, sándor-palota, schmitt, autó, védelem, testőr, országgyűlés, döntés, szja, egy százalék, vallás, egyház, felekezet, UD Zrt., Dávid Ibolya, Szilvásy György, felmentés, Jaksity Kata, családon belüli erőszak, AVON, Réthelyi Miklós, Balog, Nefmi, fidesz, metró, tarlós, 2014, holokauszt, áldozatok, élet menete, új, kiderül, választás, ház, nokia, állásbörze, elbocsátottak,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|