|
Pórul járhatnak a vakációzók az olcsó nyaralásokkal
hirado.hu
2011. június 08., szerda 14:17
A nyaralni vágyók figyeljenek arra, hogy az adott szervezet mindenképpen rendelkezzen bejegyzési számmal, így probléma esetén is kaphatnak segítséget.
A túlzottan olcsón hirdetett nyaralásokkal sokszor pórul járhatnak az üdülők. Ezért egy utazási iroda vezető azt tanácsolta, a nyaralni vágyók figyeljenek arra, hogy az adott szervezet mindenképpen rendelkezzen bejegyzési számmal - mondta az Grünwald Zsolt, az egyik szombathelyi utazási iroda vezetője. Hozzátette, a fekete utazásszervezők régebben az újságokban, ma már az interneten is hirdetnek, jellemzően mobilszámokkal, név nélkül.
A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) becslése szerint az utazási irodák szervezésében körülbelül évi egymillió magyar állampolgár utazik külföldre. Az összforgalom a 2009-es adatok alapján 190 milliárd forint volt, és ennek 20-25 százaléka a MUISZ szerint fekete szervezésben zajlott. Pedig nagyon egyszerűen ellenőrizhető lenne, hogy egy utazásszervező legálisan működik-e, mindössze két dolog kell hozzá - hívta fel a figyelmet a 180 percben Molnár Gabriella elnök.
Az egyik, hogy a tevékenységért felelősnek megfelelő szakirányú végzettséggel kell rendelkeznie, a másik, hogy aki külföldi utazásokat szervez, annak vagyoni biztosítékot kell felmutatnia, amelynek mértéke a forgalomtól függő. Aki feketén szervez utazásokat, az eleve nem tesz eleget ennek a két feltételnek. Molnár Gabriella elmondta, így az állam elesik az adóbevételtől, a regisztráltan működő utazási irodák hátrányos helyzetbe kerülnek, és az utazót sem védi semmi, nincs vagyoni biztosíték, ha bármi probléma van, nincs kihez fordulnia, és a jogorvoslati lehetősége utólag gyakorlatilag nulla. A szövetség egyébként rögtön jelzi az ilyen eseteket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak, ám a tapasztalat az, hogy az az esetek többségében jogkör hiányában nem tud az esetek végére járni, ha pedig mégis, a fekete utazásszervezés akkor is csak szabálysértésnek minősül, a maximum 100 ezer forintos szabálysértési bírság pedig nem igazán jelent visszatartó erőt.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Kasza Tibi, Szente Vajk, Balaton, Symbol, rendőr, nyaralás, lopás, feltörés, Iszak eszter, viva tv, róma, Uma Thurman, Arpad Busson, terhesség, yacht, Iszak Eszter, delfin, Karib, Vastag csaba, Bali, Facebook, utazás, utazási iroda, emelés, drágulás, Pirner Alma, rúdtánc, Egyiptom, vágó piros, class fm, nyaralás, kisfia, tenger, Wolf Kati, sláger, Vár a holnap, dal, Horváth Éva, fotósorozat, Schmuck Andor, fogyás, tervek, politikus, dér heni, sugarloaf, szerbusztok celebek, klip, zene, kucsera gábor, kajak, edzés, Csonka András, Reggeli, énekes, Kustánczi Lia, párkapcsolat, énekesnő, béci, való világ, lola, fellépés, baronits gábor, plasztika, schmuck andor, fodor zsóka, sziget, nagy ervin, foci, gyerek, horváth éva, modell, műsorvezető, ihm, koncert, Cameron Diaz, Hawaii, húsvét, MÁV, utazási kedvezmény, családtag, arcképes,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|