|
Rabosított újságíró
MTI
2008. november 12., szerda 06:50
Rabosították az RTL Klub munkatársát a mozgássérülteknek kiállított uniós parkolóigazolványok hamisításáról készített riportjával összefüggésben kedden; a rendőrség szerint az ügyészség utasítására gyanúsították meg az újságírót, az ügyészség szerint viszont a BRFK saját hatáskörében döntött így. A történtek miatt szakmai szervezetek és politikai pártok is tiltakozásukat fejezték ki.
A történtekről elsőként a Magyar RTL Televízió Zrt. tájékoztatta az MTI-t. A Rényi Ádám kommunikációs igazgató által jegyzett közleményben a televíziós társaság a demokrácia és a sajtószabadság szempontjából aggályosnak nevezte munkatársuk rabosítását. Álláspontjuk szerint Polgár Géza, a Fókusz riportere éppen a hatóságok munkáját segítette, és a közvélemény erejével, valamint a rendőrséggel együttműködve egy bűncselekmény-sorozatot leplezett le.
Polgár Géza riporter Budapesten, a Gyorskocsi utcában a rendőrségi nyilvántartásba vétel után újságíróknak elmondta: ujj- és tenyérlenyomatot, illetve DNS-mintát vettek tőle. A riportert a rendőrség bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsította meg néhány napja. Ez ellen panasszal élt, kérte a nyomozás vele szembeni megszüntetését, amelyet az ügyészség bírál el.
Az újságíró még a februárban sugárzott riport elkészítése előtt többször felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, és elmondta, hogy az uniós rokkantigazolványokkal kapcsolatos visszaélésekről szeretne oknyomozó riportot készíteni. Ezt követően a riporter több hónapos előkészület után talált közvetítőt, akinek segítségével egy önkormányzati ügyintéző kiadta neki a hamis igazolványt. A közvetítőnek 15 ezer forintot kellett adnia a közreműködésért, 15 ezret a hamis orvosi papírokért, továbbá 15 ezer forintot a hamis igazolványt kiadó önkormányzati hivatalnoknak.
Polgár Géza tudomása szerint az ő ügye az első ilyen jellegű eljárás, amely azonban nemcsak ellene, hanem mások ellen is folyik. Várhatóan a napokban szembesítik a közvetítővel és az önkormányzati ügyintézővel.
Polgár Géza még a riport adásba kerülése előtt feljelentést tett az ügyben, hamis igazolványát és a riporttal kapcsolatos dokumentumait, rejtett kamerás felvételeit átadta a rendőrségnek.
Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke aránytévesztésnek nevezte a rabosítást és közölte: noha a riporter nem tagja a szövetségnek, felajánlják neki a jogi védelmet. A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége - szűkös lehetőségein belül - szintén segíti Polgár Gézát, ha a riporter kéri ezt - közölte Szikora József elnök.
A rendőrség és az ügyészség is kedden késő délután reagált a történtekre. A BRFK szerint a Fővárosi Főügyészség korábbi utasítása alapján gyanúsították meg az újságírót. Közleményükben emlékeztettek rá, hogy január 30-án rendeltek el nyomozást az újságíró feljelentése alapján, az ügyben korábban többször tanúként hallgatták meg a riportert. A rendőrség összesen három embert gyanúsít az ügyben, valamennyien szabadlábon védekeznek.
A Fővárosi Főügyészség ugyanakkor azt tudatta, csak értékelték a tényállást, hogy az milyen bűncselekmény alapja lehet, de ez "nem tekinthető a konkrét ügyben sem állásfoglalásnak, sem pedig nyomozati utasításnak, ez az értékelés a nyomozó hatóságot nem köti, csak orientálja". Közleményük szerint a gyanúsításról a nyomozó hatóság önállóan, a nyomozás során beszerzett bizonyítékok függvényében, saját hatáskörben rendelkezik.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Rendőrtiszti Főiskola, NKE, fizikai, kondicionális, schmitt, tüntetés, plágium, sátor, Ibrahimovic, AC Milan, foci, bkv, állam, csőd, bombariadó, Debrecen, újságíró, e-mail, fenyegetés, kim, cattrall, Etiópia, támadás, terror, turisták, gyilkosság, cate, blanchett, robin, hood, Bajnai, Pesty László, rágalmazás, libatenyésztés, bajnai gordon, gyurcsány ferenc, szövetséges, Kárász Róbert, Földesi-Szabó, ügyvéd, baronits gábor, autó, ferencváros, moszkva, feltűnés, való világ, ágica, válogatás, győzike, betegség, pszichiátria, vertu, mobiltelefon, technika, újdonság, gyümölcs, zöldség, járvány, Nemzeti, igazgató, botrány, színház, drew, barrymore, william, kate, lily, allen, kossuth-díj, kitüntetés, átadták,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|