|
Radikálisan új stílus a kortárs táncművészetben
NapiászOnline
2010. szeptember 27., hétfő 08:10
Frenák Pál 1999-ben tért vissza Magyarországra hogy megalapítsa francia-magyar táncegyüttesét. A hazai közönség most három darabban is láthatja az elismert táncos-koreográfust
A hazai táncéletbe egy radikálisan új stílust hozott a maga dinamikus mozgásvilágával, újfajta érzékenységeivel, a verbális üzeneteken túlmutató kifejezési formáival. Innovatív tér- és testhasználata meghatározó hatással volt a hazai kortárs tánc fejlődésére. Új, Seven c. darabjának premierjére - a társulat tíz éves fennállását ünneplő eseménysorozat részeként - a Művészetek Palotájában került sor tavaly novemberben. Az előadás - bár új helyszínen, új közönség előtt debütált - óriási sikert aratott. A megújult tematika és a letisztult forma nem csak itthon, hanem – december közepén – Franciaországban is meghódította a közönséget.
Az új koreográfiát Frenák Pál ugyanazon emlékképei inspirálták, amelyek annak idején a Gördeszkák című korai munkáját is. Mintha az elmúlt évek témái – párkapcsolatok, szexualitás, nemi identitás - háttérbe húzódnának és inkább a magányos egyén és a csoport belső, pulzáló állapotai, a társas lét felbomlásának és újjáépülésének dinamikája foglalkoztatná. A Seven című koreográfiájában a posztkoloniális irodalomból jól ismert entre-deux élményt próbálja táncban megragadni. Ez a kétlakiság: az anyakultúrától való elszakadás, valamint az új közegbe való beilleszkedés érdekli. Az a köztes állapot, mely nem létezhet a gyökértelenség felszabadító, ám egyben nyomasztó és soha meg nem szűnő érzése nélkül.
Az átalakulás, az átmenet érdekli, az a határvonal, amely a letisztult formák és kész identitások között húzódik. A kételyekkel terhes, köztes állapot, amelyben csak pillanatokra mutatkozhat meg bármi is egyértelműen és vitathatatlanul. A színpadi tér és az elasztikus térformák – mint azt Frenáknál már megszokhattuk - ennek az állandó mozgásnak, a táncosok robbanékony jelenlétének adnak markáns, értelmezhető kontúrokat.
A Frenák Pál Társulat következő fellépései:
2010. október 11. hétfő 19.30
Pascal Contet és Frenák Pál: Wings - improvizáció zenére és táncra
Thália Színház - Új Stúdió
Budapesti Őszi Fesztivál
2010. október 19. kedd 19.00
Frenák Pál Társulat: Twins
Nemzeti Táncszínház
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|